Ami csak szökőévente történik – Monacói statisztikák

Mi mindenben hasonlít egymásra Hamilton két monte-carlói győzelme? Mikor juttatott utoljára egy szezonban három pilótát is a dobogóra egy csapat? És mikor szerzett utoljára pole-t a Renault turbómotorja? A Monacói Nagydíj statisztikai összegzéséből kiderül!

Lewis Hamilton második győzelmét aratta Monacóban, ráadásul több szempontból is hasonló körülmények között, mint két szökőévvel ezelőtt, 2008-ban. A futam akkor is vizes pályán rajtolt, ő pedig ugyanúgy a harmadik helyről indult, mint most – az azóta eltelt években csak az első sorból született győzelem. Mindkét alkalommal a 33. körben vette át végleg a vezetést a futamon, és mindkét versenyen összetörte autóját egy Red Bull-pilóta a Massenet kanyarban (akkor Coulthard, most Verstappen).

Hamilton az egyetlen az F1-es Monacói Nagydíjak történetében, aki két esős futamot is meg tudott nyerni. Ő az első olyan versenyző is, akinek nyolc évet kellett várnia két győzelme között a Hercegségben. Korábban Juan Manuel Fangiónak volt egy hétéves szünete 1950 és 1957 között, de ebbe beletartozik az a négy év is, amikor nem is rendeztek versenyt a pályán.

Dppi_00116006_881

A címvédő eddig mind a tíz F1-es szezonjában nyert legalább egy versenyt. Hozzá hasonlóan tíz évig letúrhatatlan volt a dobogó tetejéről Alain Prost, de az etalont Michael Schumacher 15 éves sorozata jelenti.

Ez volt a 87. nagydíj, amelyen a háromszoros bajnok legalább egy kört az élen tudott tölteni, ezzel pedig felugrott az örökranglista második helyére, megelőzve a 86 alkalommal vezető Ayrton Sennát. A 142 futamon is az első helyre keveredő Schumacher beéréséhez azonban még hosszú út áll előtte. Hamilton egyébként Monaco előtt az idei szezonban még csak egyetlen körben vezette a mezőnyt, Bahreinben, de ezt most 54 újabbal fejelte meg.

A brit több mint hét hónap után tudott ismét nyerni, legutóbbi sikeréhez ugyanis egészen a tavaly októberi USA Nagydíjig kell visszamenni. Végre megszerezhette 44. győzelmét, ami azért különleges számára, mert a rajtszáma is ugyanennyi. Tavaly Interlagosban lecsúszott arról, hogy a Mercedes 44. diadalát is ő szerezze, de ehelyett most a félszázadik fűződik a nevéhez.

A Mercedes viszont lecsúszott a pole-ról, így domináns autó ide vagy oda, idén sem tudják a szezon összes időmérőjét megnyerni – mint ahogy ez még soha egyetlen csapatnak sem sikerült. 1988-ban a McLaren, 1992-93-ban a Williams, valamint 2014-15-ben a Mercedes is csak egyetlen kvalifikációt bukott el.

Nico Rosberget idén először előzték meg verseny közben, ráadásul rögtön ketten is: Hamilton és Nico Hülkenberg. A német távol volt attól, hogy zsinórban negyedszer is megnyerje a futamot, de Hamilton győzelmével a Mercedesnek meglett az egymást követő negyedik siker Monacóban, aminél hosszabbal csak a McLaren dicsekedhet, amikor 1988 és 1993 között hat évig verhetetlenek voltak.

Dppi_00116006_694

Daniel Ricciardo révén új pole-pozíciós pilótát avatott a sport, Pastor Maldonado 2012-es barcelonai elsősége óta először. Az ausztrál a 97. versenyző, aki az első rajthelyről kezdhetett meg egy futamot az F1 történetében. Ezzel szemben Max Verstappen két héttel korábban már a 106. új futamgyőztes volt, ami annak bizonyítéka, hogy a nyers tempóról szóló időmérőkön ritkábban kavarodik fel az erősorrend, mint a több fordulatot tartogató versenyeken.

A Red Bull a 2013-as Brazil Nagydíj óta először állhatott a rajtrács élére, és egyúttal a Renault-nak is volt oka az örömre, hiszen erőforrásuk először szerezett pole-t az új turbókorszakban, még ha ez TAG Heuer név alatt történt is. Valójában pedig már majdnem 30 éve, hogy a Renault turbómotorja utoljára az első rajtkockában állhatott 1986-ban Mexikóban Ayrton Sennával.

A Red Bullt idén már három versenyző is képviselte a dobogón Ricciardo, Verstappen és Kvjat személyében. Utoljára 2006-ban történt hasonló, akkor a McLarennel Kimi Raikkönen, Juan Pablo Montoya, és az őt év közben leváltó Pedro de la Rosa is végzett az első három között. A Red Bullnál további különlegesség, hogy három pilótájuk négy verseny leforgása alatt fordult meg a pódiumon: ilyen a Ferrarinak sikerült legutóbb 1999-ben Michael Schumacher, Eddie Irvine és Mika Salo közreműködésével.

A Ferrari monacói nyeretlenségi sorozata tovább húzódik – immár 15 éve annak, hogy utoljára a legmagasabb lépcsőfokra állhatott Michael Schumacher. De hogy az olaszok autóinak hagyományosan mennyire nem fekszik a szűk utcai pálya, azt jelzi, hogy még csak nem is ez a leghosszabb ilyen szériájuk: az 1955-ös és 1975-ös győzelmek között 20 évet kellett várniuk.

Sergio Perez a Force Indiával harmadik, összességében már hatodik F1-es dobogóját szerezte, amelyeknek továbbra is közös eleme, hogy amikor a mexikói az első három között végzett, Lewis Hamilton is mindig ott volt mellette.

Dppi_00116006_578

Nico Hülkenberg azonban továbbra sem tudja kihasználni azon ritka lehetőségeket, amikor csapatának esélye van a pódiumra. A német hivatalosan most teljesítette 100. F1-es rajtját, és senki nem volt az F1 történetében, akinek ilyen hosszú várakozás után még sikerült megszereznie első dobogóját – Martin Brundle a rekordtartó 91 futammal. És azok is már csak hárman vannak, akik nála több futamot teljesítettek dobogó nélkül: Adrian Sutil (128), Pierluigi Martini (118) és Philippe Alliot (109).

A McLaren F1-es debütálásának 50. évfordulóját ünnepelte a hétvégén, hiszen 1966. május 22-én, szintén Monacóban vitte először a rajtrácsra saját autóját Bruce McLaren. A csapat hatalmas sikereket nem várhatott magától az évfordulón, de jelenlegi helyzetéhez képest erős futamot zárt, hiszen Alonso 5. és Button 9. helyével ugyanazt az eredményt érték el, mint a tavalyi Magyar Nagydíjon, ez pedig a legjobb pontszerzésük az új Honda-korszakban.

A wokingiak azonban egyúttal immár 63 verseny óta nem szereztek pole-t, ezzel beérve az 1994-es Brazil és az 1997-es Osztrák Nagydíj közötti hasonlóan hosszú ínséges periódusukat.

Valtteri Bottas ugyan csak a 11. helyre kvalifikált, ám mégis ez volt a Williams legjobb monacói időmérő eredménye az elmúlt öt évben, 2011 óta. A finnek ráadásul még sohasem sikerült pontot szereznie ezen a napjaink Williamsének nem fekvő pályán. Felipe Massa azért elcsípte a futamon a 10. helyezést, így ő az egyetlen a mezőnyben, aki a szezon minden eddigi futamán pontot gyűjtött.

A Sauber a 2014-es Szingapúri Nagydíj óta először könyvelt el kettős kiesést, amiben most az volt az igazán fájó, hogy két pilótájuk az egymással való ütközés következtében búcsúzott.

Dppi_00116006_723

Most először rajtolt biztonsági autó mögül a Monacói Nagydíj, Bernd Maylander pedig éppen 45. születésnapján indíthatta el a futamot. Nem ez az első alkalom, hogy a safety car vezetője a születésnapján kerül bevetésre, hiszen a 2011-es, szintén május 29-én rendezett monte-carlói versenyen is bevetették nyolc körre.

Furcsa jelenséget figyelhettünk meg a verseny 30. és 31. körében, a változó körülményeknek és a taktikai sokszínűségnek köszönhetően ugyanis a Pirelli hétvégén használt mind az öt keveréke megtalálható volt valamelyik autón: az extrém esős, az intermediate, a lágy, a szuperlágy és az ultralágy is.

A Spanyol Nagydíj új, váratlan futamgyőztesétől a következő, monacói hétvégén még erősebb szereplést vártak, ehelyett azonban egy hiba miatt a mezőny végéről kellett rajtolnia, majd pedig a futamon is balesetet szenvedett és kiesett. Ez a tény pedig nem csak Max Verstappenre, hanem Pastor Maldonado 2012-es produkciójára is igaz. Ez is olyasmi, ami csak szökőévente történik.

Forrás: www.formula.hu – RSS