Amerikai foci: Juniorok közül a címvédő ellen

am_foci.jpg

Interjú a Győr Sharks ellen kezdőként pályára lépő Bencsics Márkkal.
 
Mikor kezdtél amerikai footballozni?

2005-ben, a Wolves második csapatának megalakulásakor.

Mikor volt az első mérkőzésed?

Arra egy kicsit várni kellett, mert a Wolves II. első három mérkőzésén nem tudtam játszani,így a debütálás a Budapest Black Knights ellen történt meg.

Az elejétől kezdve irányító akartál lenni?

Legelején még a labda spirális alakú eldobása is gondot okozott, de ettől függetlenül irányító szerettem volna lenni és nem is bántam meg, hogy így döntöttem.

A junioroknál azonnal te voltál a kezdő, vagy volt riválisod?

Akkor már végigjátszottam egy idényt a magyar bajnokságban, így a többi juniorhoz képest előnyt élveztem. Kovács Zsolt vezetőedző már az elején is kezdő irányítónak jelölt, persze ez nem jelentette azt, hogy a babérjaimon ülhettem, mert több tehetséges irányító is volt a csapatban.

Mióta edzel a felnőtt csapattal is? Ez heti hány edzést eredményez?

Lee Hlavka vezetőedző kb. 3 hete hívott fel a nagycsapatba. Ez nagyon jót tett nekem, mert még junior korosztályúként alkalmazkodni tudok a nagycsapat szisztémájához és stílusához,amit a későbbiekben remélhetőleg kamatoztatni tudok.

Jelenleg heti 5 edzésen veszek részt. Háromszor a felnőtteknél, kétszer a junioroknál. Péntek estére már teljesen kimerülök, de tudom, hogy nagyon sok ember örülne, ha ennyit edzhetne.

Mennyiben végzel más munkát a nagyoknál, mint a junior edzéseken?

Jelenleg a junioroknál az új játékosok posztokra lebontott edzése folyik, így a friss irányítókkal együtt edzünk az alapoktól. Itt leginkább a régebbi ismereteimet használom fel. Ezzel szemben a felnőtteknél a bajnokság miatt nagyon sok szituációs gyakorlatot végzünk és ezalatt a 3 hét alatt érezhetően sokat fejlődtem.

A Gladiators ellen mennyi időt kaptál?

Gladiators ellen másfél drive-ot játszhattam. Ez játékidőben nem volt túl hosszú időszak, mert mindkettőször nagyon jó kezdőpozícióból indulhattunk el.

Mikor tudtad meg, hogy a Sharks ellen te vezeted a csapatot? Mit éreztél ekkor?

Lee a debreceni meccs előtti utolsó edzésen hívott oda magához és akkor árulta el, hogy Lendvai Attila hiányában én fogok kezdeni a Győr ellen. Rögtön a revans jutott az eszembe, mert már háromszor játszottam a Sharks ellen és még egyszer sem tudtam győztesként levonulni a pályáról. Ezt most végre megszakadt.

Milyen volt az első osztályban a felnőtt csapat támadófala mögött állni?

Nem okozott újdonságot a támadófal, mert többen a Wolves II-ből kerültek fel, akikkel már régebben is együtt játszottam. Ezért is éreztem magam kényelmesen a fal mögött, mert ismertem már őket régről, tudtam, hogy kinek mi az erőssége, gyengéje.

A védelmek milyen szinten vannak a Team Austria Juniorshoz képest?

Teljesen más dimenzió. Az osztrákok hihetetlenül gyorsak, robbanékonyak és emellett kőkeményen ütköznek. Igaz, hogy nem olyan nagyok, mint a magyar játékosok, de ezt kompenzálják a gyorsaságukkal. Ezért is várom az őszi meisterschaftot, mert az lesz az igazi erőpróba számomra.

Milyen reakciókat kaptál a mérkőzés után?

Edzőim megdicsértek, kiemelték, hogy napról napra jobban játszom, ami nagyon jó érzés volt. Emellett csapattársaim is gratuláltak és néhány junior vicc formájában, de autogramot kért, amin jót röhögtem.

A folytatásban mire számítasz, kapsz még hosszabb lehetőséget az első osztályban Lendvai Attila mellett?

Attila az első számú irányító, ehhez kétség sem férhet hozzá. De mint junior, nekem jelenleg minden pályán töltött perc ajándék. Ettől függetlenül remélem, hogy a magyar bajnokságban még pályára léphetek.

A junioroknál 5-ös mezben ismerhettünk meg, ilyen számmal játszottál az Cellect kupán is. A Wolvesban most viszont 11-essel szerepeltél. Mi lesz a számmal?

Jelenleg Madarász Sándor játszik 5-ös számmal,így "újoncként" alkalmazkodom a foglalt mezszámokhoz. A juniorban továbbra is 5-ösben láthatnak, a nagyoknál meg marad a 11-es. Sokkal fontosabb dolgok is vannak mint a mezszám, de remélem, egyszer visszatérhetek a jól bevált 5-öshöz.

Nevezve vagy a CEFL keretbe?

Jó kérdés, azt hiszem igen. Bár erről semmilyen információt nem tudok.

Forrás: Koroknai Gergely
www.sportmedia.hu