Alonsónak tetszik a hosszú versenynaptár

F1

2016. január 6. szerda, 14:17

A spanyol pilóta szerint örvendetes, hogy 2016-ban már 21 versenyt rendeznek az F1-ben, hiszen ezáltal újabb területeket és rajongókat tud megszólítani a sportág.

A 2016-os versenynaptárban kettővel több futam lesz, mint egy évvel ezelőtt, hiszen visszatér Németország, és Bakuval egy vadonatúj helyszín is debütál majd, Európa Nagydíj néven. Nem is az az elképesztő, hogy Fernando Alonso debütálásakor 17 verseny volt a naptárban, hanem az, hogy a 2001-es helyszínek közül csak 13 maradt az F1-ben másfél évtizeddel később is, ráadásul a 8 új helyszín mellett olyan pályák estek ki a pikszisből, mint Isztambul, Valencia, Dél-Korea, vagy éppen India.

A spanyol pilóta szereti a tradicionális helyszíneket, ugyanakkor annak is örül, hogy újabb pályákkal és országokkal bővül a naptár. „Végső sorban nem sok mindent változtat ez számunkra” – nyilatkozta Alonso. „Van néhány olyan tradicionális pálya, mint például Imola, Magny-Cours, vagy Istanbul, ahol versenyeztem a karrierem során, és jó volt ott vezetni. Amikor új országokba megyünk, a sportág megnyílik új közönségek és új generációk felé, ami szintén remek.”

„Igaz, kicsit többet kell utaznunk. Amikor versenyezni kezdtem, 16 verseny(?) volt, most pedig 21, a többségük Európán kívül. Ezért utazás és felkészülés tekintetében megterhelőbb, de ahogyan korábban is mondtam, a sport ezt az utat választotta magának, hiszen számtalan előnye van annak, ha új országokat fedezünk fel” – nyilatkozta Alonso.

Forrás: www.formula.hu – RSS