Alexandre Pato: “A Milan az otthonom”

Alexandre Pato, a csapat korábbi brazil támadója örömmel gondol vissza a pályafutásának milánói időszakára és nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy egy napon visszatérjen a Milanhoz.

Pato közel napra pontosan 10 évvel ezelőtt, 2008 januárjában mutatkozott be piros-fekete mezben a Serie A-ban és egyből az első tétmérkőzésén gólt szerzett, az a meccs végül 5-2-es győzelemmel zárult a Napoli ellen. A brazil csatár jelenleg a kínai élvonalban szereplő Tianjin Quanjian együttesében játszik, korábban a Corinthiansban, a Sao Paulóban, a Chelsea-ben és a Villarrealban is megfordult, miután 2013 telén elhagyta a Milant.

“A Milan az otthonom. Ez volt az első csapatom, miután elhagytam Brazíliát. A Milan lehetővé tette számomra, hogy világszerte ismert játékossá váljak, Európában focizzak, trófeákat nyerjek és nagyszerű játékosokkal játszhassak együtt. Ez az otthonom és imádom a Milant.” – mondta Pato a Tuttomercatoweb-nek.

“Boldog vagyok, amikor sikeres a csapat, mert még mindig sok barátom van ott. Jó kapcsolatom van a korábbi vezetőséggel, Berlusconival és Gallianival.”

“Visszatérés? Jelen pillanatban Kínában játszom és boldog vagyok itt, de sohasem tudhatod, hogy mi fog történni a jövőben. Ha ajánlatot kapok a Milantól vagy más európai klubtól, akkor átgondolom a lehetőséget.” – tette hozzá.

A 28 éves játékos 2007 és 2013 között volt a Milan játékosa, összesen 150 tétmeccsen 63 gólt lőtt.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS