Adatbázis az utánpótlásért

Hogyan lehet a rendelkezésre álló adatokat a sport szolgálatába állítani és növelni a bevételeket? Hogyan lehet maximalizálni a teljesítményt és minimalizálni a sportsérüléseket? A videóanalitikai elemzésekben rejlő lehetőségekről, a sportszakma tudatosabbá tételéről február 25-én konferenciát tartanak. Az U1 Sport Data Analytics Summit rendezvényen a hazai szakmai tekintélyek mellett nemzetközi hírű sportszakértők is előadnak. A tanácskozással kapcsolatos cikksorozatunk harmadik írásában dr. Kardkovács Zsolt, a U1 Research ügyvezető igazgatója nyújt betekintést a sportanalitika világába.

JELENTKEZÉS

(X) Milyen főbb területeken használható a sportanalitika?

Dr. Kardkovács Zsolt

A sportanalitikai eszközök felhasználása roppant széleskörű. A legfőbb terület talán az ellenfél megfigyelése és elemzése. Nagyobb rétegeket érintenek a közönség ellátását célzó rendszerek, amelyek segítségével szinte azonnal megállapítható a passzok, a megtett kilométerek száma, a lövési hatékonyság, a mérkőzés úgynevezett hőtérképe stb. A sportanalitika a felkészülést is segíti. Dárdai Pál például saját maga vette felülnézeti videóra, majd mutatta be később a megfelelő helyezkedést a Herta játékosainak. Neki köszönhetjük azt is, hogy ma már állandó elemző ül a válogatott stábjában. A változást a meccseken láthattuk, láthatjuk. Hatalmas és feldolgozandó téma az utánpótlás kérdése. A megfelelő rendszerek segítségével követhetjük az utánpótlás fejlődését, idősorosan rögzíthetjük a változásokat, s ami még fontosabb, a változások mértékét is. Egy ilyen adatbázis szinte bármikor képet adhat egy-egy utánpótlás-generáció állapotáról, mintegy pillanatfelvételt adva az edző kezébe. Az adatok segítségével nem csak az egymás utáni korosztályok hasonlíthatók össze, a kiemelkedő szakmai munkát végző erőnléti edzők munkája is azonnal mérhető, értékelhető, s lehet próbálkozni az új, innovatív edzésprogramokkal is. Ezek a lehetőségek megteremtik a sportfinanszírozás és a kiválasztás átláthatóságát is. Ha például két tizenkét éves sportoló közül A hajszállal gyorsabb, mint B, akkor vélhetően A-nak adnánk sportösztöndíjat. Amennyiben viszont bizonyítékok támasztják alá, hogy A versenyző lassan kiég, B versenyző viszont az utóbbi három évben húsz százalékkal gyorsabban fejlődött, máris más a helyzet. Az információk birtokában tehát megállapítható az is, hogy kit érdemes finanszírozni, s kit nem.

Hova fejlődhet a sportanalitika hazánkban?

A nemzetközi cégek már nálunk is megjelentek, a nagyobb futballklubok használják is a különféle videóalapú, illetve szenzoros méréseket, kimutatásokat. Magyar versenyelőny véleményünk szerint azon sportágakban lehetséges, amelyekben egyrészről világszínvonalú a hazai versenyeztetés, másrészt kisebb, kevésbé látványos sportágakban, amelyek még ideig-óráig elkerülhetik a tőkeerős informatikai óriások figyelmét. Ilyen lehet tipikusan a vízilabda, de akár a kézilabda is. A magyar cégek és sportegyesületek itt trenddiktálók lehetnek.

Milyen adatvédelmi szempontok merülnek fel a sportanalitikában?

Ez valóban igen fontos kérdés. Sem klubszinten, sem szövetségi szinten nem mindegy, hogy egy olimpiai csapat, vagy válogatott felkészüléséről készített adatokat ki és miként kezeli, megvan-e a lehetőség a versenyeztetés szempontjából kulcsfontosságú adatok kiszivárogtatására. Véleményem szerint nemzeti érdek, hogy a sportra elköltött támogatás a lehető leghasznosabban és legbiztonságosabban kerüljön felhasználásra, vagyis biztosítsuk: a magyar sportolók, vagy utánpótláskorú gyerekek fejlődési adatait hazai kezekben és még inkább biztonságban tudjuk saját rendszereinken belül.

MEGHÍVÓ

PROGRAM

A konferenciával kapcsolatos cikksorozatunk előző írásai: ITT és ITT.

 U1 RESEARCH
A 2009-ben alapított U1 Research kutatás-fejlesztéssel, azon belül is elsősorban adatelemzéssel, valós idejű, videóból kinyerhető információk automatikus, emberi beavatkozást minimálisan igénylő gyűjtésével, feldolgozásával és elemzésével foglalkozó nonprofit vállalkozás. A videótartalmak elemző értékelésének, a viselkedések automatikus feltárásának, megértésének, röviden a videóanalitikának a felhasználásával együttműködési területük rendkívül kiterjedt, az agrárinformatikától kezdve egészen a vakvezető megoldásokig dolgoznak projekteken. 2013 óta sportanalitikai területen is jelen vannak a kutatás-fejlesztési projektekben.
www.u1research.hu

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS