A világ tetején épül az olimpiai láng útja

olimpiailang.jpg

Kína az olimpiai lángnak épít utat a világ tetején. A Mount Everesten 5200 méteres magasságban lévő alpinista alaptáborhoz vezető út a tervek szerint négy hónap alatt készül el – közölte kedden a kínai állami hírügynökség.

A hegy tibeti oldalán a már meglévő 108 kilométer hosszú köves út kap új aszfaltburkolatot és szalagkorlátot. A tervezett építkezés 150 millió jüanba – több mint 3,5 milliárd forintba – kerül. Az új országút nemcsak az olimpiai láng útját könnyíti meg a világ teteje felé, hanem az egyre nagyobb számban érkező hegymászók és turisták odajutását is.

A 2008-as pekingi olimpiai játékok szervezőinek nagyratörő tervei között szerepel, hogy az olimpiai fáklya 130 nap alatt, öt kontinenst érintő, 137 ezer kilométeres útján a világ legmagasabb pontjára, a 8848 méter magas Csomolungma csúcsára is feljusson.