A szombathelyi ifjúság

A Haladás nyerte a labdarúgó NB I 17. fordulójában, a legtöbb 1996. január 1-je után született fiatal szerepeltetéséért folyó, képzeletbeli versenyt. A Debrecent legyőző szombathelyiek négy, huszonegy év alatti játékossal a kezdőcsapatban álltak ki, egy továbbit pedig csereként küldtek pályára, így járulva hozzá a játéknap összesen 1373 percet játszó, huszonkét fiatalból álló listájához.

Majer Dániel Győztes csapatban szerepelt a legtöbb huszonegy év alatti futballista a labdarúgó NB I 17. fordulójában. A Debrecent legyőző Haladásban összesen öt fiatal kapott lehetőséget, közülük négyen kezdőként léptek pályára.

Vidáék a Honvéd ellen botlottak Fotó: vasasfc.hu

Vidáék a Honvéd ellen botlottak  •  Fotó: vasasfc.hu

A listavezető Vasas félig hazai terepre ment idegenbe, a csapat az átmeneti otthonául szolgáló Bozsik Stadionba látogatott ugyanis, a Honvédhoz. A kispesti együttesben Gazdag Dániel (20) és Koszta Márk (20) kezdett, angyalföldi részről Vida Máté (20) és Murka Benedek (19) futott ki a gyepre. A vendégek igyekeztek megtartani ötpontos előnyüket a tabella élén, de sokáig úgy tűnt, nehéz dolguk lesz, a Honvéd ugyanis sorban dolgozta ki a helyzeteket. A 31. percben beadás helyett kissé váratlanul kapura tűzött oldalszabadrúgásból Koszta majdnem vezetést is szerzett, de sem ő, sem a kipattanó utáni kavarodásban labdát szerző, tizenhatos sarkánál buktatott Gazdag nem tudta a hálóba juttatni a labdát, utóbbi elleni szabálytalanságot le sem fújta a játékvezető. A kispesti győzelem ennek ellenére, némi csavart beiktatva végül összejött, a Vasas vezetését ugyanis a hajrában fordították meg a hazaiak. Kosztát az utolsó negyed órára Zsótér Donát (20) váltotta, a túloldalon pedig Kleisz Márk (18) is kapott négy percet.

Ennél jóval több jutott viszont Felcsúton, a Videoton ellen az MTK kezdőjébe jelölt Vogyicska Bálintnak (18) és Korozmán Kevinnek (19). Előbbi 76, utóbbi 82 percet töltött a pályán. A 19. percben Vogyicska remek megmozdulása kishíján gólt eredményezett, miután Ramos középen megcsúszó bal oldali beadását a hosszún érkezve, jobbal kapásból a rövid alsó felé küldte, centikkel hibázva el a kaput. A folytatásban hasonlóan nagy helyzete egyik fiatalnak, és az utolsó fél órára beálló Katona Máténak (19), valamint a záró tíz percre érkező Szatmári Istvánnak (19) sem akadt, a huszonegy év alatti labdarúgó nélkül kiálló Videoton két kései góllal, 2-0-ra nyert.

Fiatalokkal teletűzdelve nyert a Haladás Fotó: haladas.hu

Fiatalokkal teletűzdelve nyert a Haladás  •  Fotó: haladas.hu

Nem halogatta ennyi ideig győztes találatának megszerzését a továbbra is Sopronban játszó Haladás, amely összesen négy fiatallal a kezdőben nézett szembe a Debrecennel. Mészöly Géza Polgár Kristófot (20), Rácz Barnabást (20), Tóth Mátét (18) és Hegedűs Jánost (20) küldte pályára, valamint a 17 éves Dombi Gergőnek is adott pár percet. A kapuban pedig debütált fiatal, igaz, egy hónappal éppen lecsúszott arról, hogy az 1996 januárjában születettek közé sorolhassuk. A saját nevelésű Gyurján Márton a Király Gábort helyettesítő Rózsa Dániel sérülése miatt, harmadik számú kapusként mutatkozhatott be az NB I-ben, ráadásul nem is akárhogyan, számos bravúros védése is kellett ugyanis a mérkőzést szinte végigtámadó, lehetőségeket futószalagon kidolgozó Debrecen legyőzéséhez. Na meg Rácz Barnabás pontos beívelése az 53. percben, amelyet a védőjétől elszakadó Ars fejelt hat méterről a kapuba, a szombathelyiek első helyzetéből megszerezve a győzelmet jelentő gólt.

Nem bizonyult ilyen sikeresnek a gyirmóti ifjak, Sallói Dániel (20), Jancsó András (20) és az utolsó tíz percre beszálló Szegi Vince (19) Üllői úti szereplése, a Ferencváros két szerencsés találattal ugyanis 2-0-ra felülmúlta őket. Pedig a 7. percben a vendégek előtt adódott az első helyzet, miután Csiki szöktette Sallóit, aki Dibusz mellett eltolva a labdát, pár pillanatig az alapvonalról nézett farkasszemet a zöld-fehérek kapusával, majd laposan középre adott, pechére pontatlanul.

Az eddig felsoroltakon túl még két mérkőzésen léptek pályára huszonegy év alatti játékosok, az Újpest Mezőkövesd elleni 1-1-es döntetlenje során Kecskés Ákos (20) lila-fehér mezben 90 percet töltött a pályán, a Diósgyőr újabb, ezúttal 2-0-s győzelme alkalmával pedig Nemes Milán (20) hazai, Lenzsér Bence (20) vendég, paksi oldalon játszott végig. Utóbbi csapatban öt perc erejéig Jelena Richárd (18) is feltűnt.

HÉTRŐL HÉTRE
1. FORDULÓ. 8 csapatban 18 játékos összesen 1119 percet játszott.
2. FORDULÓ. 8 csapatban 15 játékos összesen 1170 percet játszott.
3. FORDULÓ. 7 csapatban 17 játékos 1045 percet játszott.
4. FORDULÓ. 8 csapatban 18 játékos 1030 percet játszott.
5. FORDULÓ. 8 csapatban 18 játékos 1204 percet játszott.
6. FORDULÓ. 8 csapatban 18 játékos 1117 percet játszott.
7. FORDULÓ. 7 csapatban 17 játékos 1090 percet játszott.
8. FORDULÓ. 8 csapatban 20 játékos 1176 percet játszott.
9. FORDULÓ. 9 csapatban 23 játékos 1396 percet játszott.
10. FORDULÓ. 9 csapatban 20 játékos 1306 percet játszott.
11. FORDULÓ: 9 csapatban 18 játékos 1089 percet játszott.
12. FORDULÓ: 8 csapatban 20 játékos 1264 percet játszott.
13. FORDULÓ: 8 csapatban 16 játékos 1139 percet játszott.
14. FORDULÓ: 8 csapatban 19 játékos 1180 percet játszott.
15. FORDULÓ: 8 csapatban 22 játékos 1543 percet játszott.
16. FORDULÓ: 8 csapatban 18 játékos 1222 percet játszott.
17. FORDULÓ: 8 csapatban 22 játékos 1373 percet játszott.
♦♦♦
U20-AS GÓLLÖVŐLISTA
Koszta Márk (Honvéd) 3 gól; Rácz Barnabás (Haladás), Sallói Dániel (Gyirmót) 2 gól; Hegedűs János (Haladás), Murka Benedek (Vasas), Vogyicska Bálint (MTK) 1 gól
♦♦♦
A LEGTÖBBET JÁTSZOTTAK
1. Gazdag Dániel (Honvéd) 1480 perc, 2. Koszta Márk (Honvéd) 1367 perc, 3. Lenzsér Bence (Paks) 1350 perc, 4. Vida Máté (Vasas) 1328 perc, 5. Polgár Kristóf (Haladás) 1304 perc, 6. Rácz Barnabás (Haladás) 1267 perc, 7. Hegedűs János (Haladás) 1260 perc, 8. Kecskés Ákos (Újpest) 1180 perc, 9. Vogyicska Bálint (MTK) 1141 perc, 10. Nemes Milán (Diósgyőr) 1022 perc, 11. Sallói Dániel (Gyirmót) 959 perc, 12. Szivacski Donát (Vasas) 900 perc, 13. Korozmán Kevin (MTK) 878 perc, 14. Pávkovics Bence (Újpest) 865 perc, 15. Jancsó András (Gyirmót) 811 perc, 16. Tóth Máté (Haladás) 424 perc, 17. Murka Benedek (Vasas) 421 perc, 18. Makrai Gábor (Diósgyőr) 359 perc, 19. Szatmári István (MTK) 350 perc, 20. Kleisz Márk (Vasas) 312 perc, 21. Zsótér Donát (Honvéd) 258 perc, 22. Szalai András (Paks) 199 perc, 23. Katona Máté (MTK) 185 perc, 24. Csernik Kornél (FTC) 160 perc, 25. Jelena Richárd (Paks) 146 perc, 26. Szegi Vince (Gyirmót) 143 perc, 27. Ternován Patrik (Diósgyőr) 135 perc, 28. Kitl Miklós (Diósgyőr) 126 perc, 29. Zachán Péter (Paks) 90 perc, 30. Tóth Patrik (Újpest) 69 perc, 31. Dombi Gergő (Haladás) 44 perc, 32. Takács Ronald (MTK) 36 perc, 33. Fejős Áron (Paks) 19 perc, 34. Tömösvári Bálint (Honvéd) 11 perc, 35. Sejben Viktor (Videoton) 8 perc, 36. Kovács Dániel (Honvéd) 6 perc, 37. Szőke Dániel (Haladás) 1 perc, 38. Kovács Zsolt (Gyirmót) 1 perc

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS