A speciális olimpikonok pártfogója

 Interjú az énekesnővel

 

Sárközi Anita EMeRTon-díjas énekesnő hosszú évek óta áll szoros kapcsolatban a Magyar Speciális Olimpia Szövetséggel.

A tervek szerint január végén ismét fellép egy, a szövetség által szervezett eseményen. Emellett új albumot készít. Ezek apropóján beszélgettünk vele.

Interjú Sárközi Anitával.

Zana Anita: Hogyan kezdődött a Magyar Speciális Olimpia Szövetséggel a kapcsolatod?

Sárközi Anita: A Magyar Speciális Olimpia Szövetség hívott meg egy rendezvényünkre, hogy lépjek fel, énekeljek el pár dalt. Nagyon jól éreztem magam, igazi feltöltődés volt számomra, és azóta is rengeteg szeretetet kapok a speciális olimpikonoktól. Barátként üdvözölnek egy-egy rendezvényen, sportversenyen. Az első alkalommal egy úszóversenyen voltam Hajdúszoboszlón. Ekkor elég hosszan beszélgettem Lengyel Lajossal, az MSOSZ elnökével, és azóta is mindig szívesen megyek a speciális olimpikonok rendezvényére, ha hívnak.

ZA: 2009-ben volt a Magyar Speciális Olimpia Szövetség fennállásnak huszadik évfordulója. Ebből az alkalomból egy gálasorozatot rendeztek, amely szervezéséből te is kivetted a részed. Hogyan emlékszel erre vissza?

SA: Ekkor Szklenár (Baby) Gabival egy háromállomásos gálát szerveztünk – Budapesten, Debrecenben és Zalaegerszegen – amelynek célja a Speciális Olimpia mozgalom népszerűsítése volt, sporttal, zenével, és neves fellépőkkel. A fellépők között volt például Csepregi Éva, Lola, Gáspár Laci, a Republic zenekar és még sokan mások. Több hónapnyi előkészületi munkát igényelt a programsorozat megszervezése, de nagy örömmel, és boldogan dolgoztam benne. Egy örök emlék marad ez számomra.

ZA: Legközelebb hol találkozhatnak veled a speciális olimpikonok?

SA: A hónap végén az MSOSZ Egészség és fittség fórumán lépek fel, amely Budapesten lesz. Már nagyon várom, hogy újra találkozhassak a sportolókkal.

ZA: A közönség mostanság hol láthat? Milyen fellépéseid lesznek?

SA: Az elmúlt napokban több tévéfelvételen voltam, aminek nagyon örültem. Tehát hamarosan a tévében is láthatnak, ami mindig nagyon jó és fontos. A fellépések terén pedig a tavaszi, a farsangi időszakra készülök gőzerővel.

ZA: Ha jól tudom, emellett új lemezt is készítesz. Mit lehet erről tudni?

SA: Tíz éve jelent meg a legutóbbi CD-m, és azóta rengeteget változott a popzene, ezért úgy gondoltam ideje már egy új albumot megjelentetnem. A legfőbb célom, hogy a jól megszokott stílusomban, igényes szövegekkel, a mai kornak megfelelő modern hangszereléssel új dalaim szülessenek. Ennek kapcsán is sok elfoglaltságom van. Sokat dolgozunk a zeneszerzőkkel és a zenésztársaimmal a dalokon. A terveim szerint ebben az évben meg is jelenik majd az albumom.

Szerző (forrás): Zana Anita (mindenamisport.com)

Forrás: http://specialolympics.hu – RSS