A Serie A-ban maradhat a Fradi sztárja

Bognar_Zsolt.jpgA próbajátékon szereplő FTC-kiválóság, Bognár Zsolt sorsa a hétvégéig eldől, a védőt marasztalja a Messina.

Bognár Zsolt két hetet töltött a Serie A-ban szereplő Messina csapatánál, és már úgy tűnt, hogy a védő megunva a várakozást hazatér, amikor a klub elnöke jelezte neki, számítanak rá. A csütörtök esti megbeszélésre alapozva a Ferencváros egykori védője úgy döntött, marad még néhány napig a szerződés előkészítésére.

– Azt gondolom, a hétvégéig eldől a sorsom, mindenben dűlőre jutunk a vezetőkkel. Tárgyalásra még nem került sor, de ezen ne múljon a dolog, ezért egy-két napot még maradok – mondta Bognár a Fradi honlapjának.

Utoljára Détári Lajos szerepelt olasz élvonalbeli mérkőzésen, az egykori válogatott játékos a Bologna, az Ancona és a Genoa gárdájában játszott a kilencvenes évek elején. Bognár számára lesz ismerős arc az új csapatnál, hiszen a Honvéd egykori vezetőedzője, Aldo Dolcetti a Messina gárdájának pályaedzője.