A Rubi leiskolázta a Tres Santos-t, a Montjuic nagy csatában kapott ki otthon a spanyol bajnokságban

Az előző fordulóban megszerzett 11. győzelme után újabb könnyed sikert aratott a második helyen álló Rubi az utolsó helyezett Tres Cantos ellen.  A mérkőzés döntő része már az első negyedben eldőlt, miután a hazaiak kapott gól nélkül 5 egységet lőttek a vendégek hálójába, a félidőben pedig már 7 találattal vezettek. A végeredmény végül 19-7 lett, a sereghajtó Tres Cantos pedig továbbra is mindössze 2 győzelemmel áll.

A forduló legnagyobb ütközetét a Montjuic otthonába látogató La Latina nyerte, akik ezzel már a negyedik helyre jöttek fel korábbi 6.hoz képest. A mérkőzés nagyon kiegyensúlyozott volt az első perctől kezdve, fej-fej mellett haladtak, és a legnagyobb különbség is mindössze egy gól volt. Bár többnyire a hazai csapat jutott előnyhöz (beleértve a harmadik negyed végét is), az idegek harcát végül a La Latina bírta jobban.A negyedik negyed végén két döntő fontosságú találattal beállították a 9-8-as végeredményt, és megnyerték a meccset.

El Caballla se ha dejado la piel ante La Latina para sumar un punto. CD

 

 

 

 

 

 

 

 

forrás:www.ceutaactualidad.com

 

Eredmények a 18.fordulóból:

(5.) Montjuic – (4.) La Latina 8-9

(9.) Malaga – (8.) Granollers 8-7

(10.)  Caballa – (6.) Horta 9-12

(2.) Rubi – (12.) Tres Santos 19-7

(11.) Dos Hermanas – (7.) Saint Feliu 10-8

 

Tabella:

1. Concepcion 13-2-3

2. Rubi 12-2-4

3. Sevilla 9-3-6

4. La Latina 9-3-6

5. Montjuic 9-2-7

6. Horta 9-2-7

7. Sant Feliu 6-8-4

8. Granollers 8-0-10

9. Malaga 7-1-10

10. Caballa 5-3-10

11. Dos Hermanaas 4-3-11

12. Tres Cantos 2-1-15

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS