A ruandaiak a sztárok a melbourne-i beach-en

Ruanda.jpgA hosszútávúszás befutója után nemcsak a győzteseket ünneplik, hanem a hősöket is. Sok versenyző ugyanis nem bírja végigúszni a távot, és néhány kilométeres mellúszás után feladják a küzdelmet. A helyi média mégis valódi sztárként kezeli őket.

Eric Moussambani a sydneyi olimpia egyik legemlékezetesebb figurája lett, miután úszás közben majdnem belefulladt a medencébe. A melbourne-i világbajnokságon hasonló népszerűségnek örvendenek az afrikai hosszútávúszók, akik szintén nem kiváló sportteljesítményükkel tűnnek ki a mezőnyből. Feltűnő volt, hogy miközben a versenyzők többsége elszántan, komolyan koncentrálva készültek a 10 kilométeres rajtra, addig a ruandai Jackson Niyomugabo hatalmas vigyorral az arcán sétálgatott, hiszen életében először járt tengerparton. Az afrikai országban mindössze 10 medence található, ő maga pedig leginkább egy tóban gyakorolva készült a vb-re. Ez persze nem ugyanaz, mint amikor az ember óceánban úszik, így nem csoda, hogy mindössze 2,5 kilométer megtétele után (ezt a távot is jórészt mellen úszta le) a medúzacsípések okozta fájdalomtól eltorzult arccal jött ki a vízből, feladva a versenyt. Az orvosi team kérdéseire, miután nem beszél angolul, csak rázta a fejét, de a közös fotózások során már boldogan mosolygott, hiszen sokan akartak fényképezkedni Ruanda bajnokával.

www.bulvarsport.hu