A részvétel (is) számít

Bár a Rátgéber Akadémia mind az öt mérkőzését elveszítette az U20-as EYBL második fordulójában, a csapatot edző Ivica Mavrenszki elégedett a riválisoknál két-három évvel fiatalabb játékosaival.

Lakner Gábor A Rátgéber Akadémia együttese Rigában szerepelt az U20-as férfi Európa Ifjúsági Kosárlabda Ligában (EYBL). Ezúttal is a pécsiek voltak a legfiatalabbak a mezőnyben, hiszen a csapat gerincét juniorkorú, azaz U18-as játékosok alkották. Annak megfelelően nekik a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb. Így aztán – bár mind az öt mérkőzésüket elveszítették – nem elégedetlenül tértek haza Lettországból, a sorozat második fordulója után.

ratgeber akademia„Ahogy a torna előtt is mondtam, tanulni mentünk Rigába. Szerettük volna felmérni, hol tartunk a nagyobb, erősebb és idősebb játékosokkal szemben – mondja honlapunknak a pécsiek vezetőedzője, Ivica Mavrenszki. – Annak ellenére, hogy két-három évvel fiatalabb volt a csapatunk átlagéletkora az ellenfelekénél, tisztességesen helytálltunk. Több mérkőzésen is jól játszottunk, kétszer akár nyerhettünk is volna, de a végjátékokban a riválisok nagyobb rutinja döntött. Az akadémián mindenki elégedett volt a teljesítményünkkel, az eredmény ezúttal másodlagos volt.”

A magyar játékosok mellett a tizenöt éves nigériai center, Godwin Ekene Omenaka is csökkentette az átlagéletkort. Az októberben szerződtetett ígéret korábban már az U16-os EYBL-ben bemutatkozott a nemzetközi porondon, és ezúttal sem lehetett rá panasz.

„Voltak jó megmozdulásai, és noha csak másfél hónapja edz a csapattal – addig kizárólag egyénileg készült –, nagyon jó atletikus képességei vannak. Ha ugyanilyen keményen dolgozik, mint az addig eltelt időben, sokra viheti. Egyre többet tud a kosárlabdából, nagyon jó úton jár.”

A tornát veretlenül megnyerő BS Asseco átvette a vezetést az összesített rangsorban, míg a három győzelemmel és két vereséggel második helyre befutó Luxembourg BA összetettben feljött az ötödik helyre. Az utolsó forduló előtt a Budapest-válogatott a hatodik helyen áll, és továbbra is jó esélye van a négyes döntőbe jutásra.

A Rátgéber Akadémia a harmadik fordulóban az oroszországi Himkiben lép pályára, a torna pontos dátuma még nem ismert. A fővárosiak a lettországi Valmeirában játszanak február 26-28-án.

A torna végeredménye
1. BC Asseco 10 pont, 2. Luxembourg BA 8, 3. BS Riga 8, 4. BC Ventspils 8, 5. BA Tallin Kalev 8, 6. BG Luleå 7, 7. Valmeiras BSS 6, 8. Rátgéber Akadémia 5

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS