A papírformán túl

Nagypál Márta minden versenyen azzal a céllal indul, hogy legalább a papírformát hozza. A szolnoki asztaliteniszező ezt a Budapest-bajnokságon túl is teljesítette, hiszen nemcsak a serdülők, de az ifjúságiak között is kitűnően szerepelt.

Pusztai Viola Nagypál Márta remekül kezdte az évet, hiszen négy éremmel ő lett az asztalitenisz-utánpótlás Budapest-bajnokságának legeredményesebb játékosa. Amellett, hogy a saját korosztályában, a serdülők között esélyesként egyesben és párosban is nyert, az ifjúságiak páros viadalában is diadalmaskodott Harasztovich Fanni oldalán, míg egyesben döntőt játszott.

Mint mondja, a nyerő szériája a júliusi pozsonyi korosztályos Európa-bajnokság után kezdődött. Míg a szezon első felében Harasztovich-csal felváltva nyerték a hazai serdülőversenyeket, ősszel mindegyiken ő állhatott a dobogó legfelső fokára, és párosban is rendre döntőt játszott.

A Jászkun Volán SC így értékeli a szép sorozatát:

Márta remekelt a Budapest-bajnokságon Forrás: MOATSZ

Márta remekelt a Budapest-bajnokságon  •  Forrás: MOATSZ

– Az Eb-felkészülésnek és az otthoni edzéseimnek köszönhetően nem estem ki a játékból, sőt, úgy érzem, a nyár folyamán fejlődtem, ezért magabiztosan vágtam a szezonnak. Minden versenyen próbálom hozni legalább a papírformát, és nagyon örülök, hogy azt eddig sikerült túlteljesíteni.

A Budapest-bajnokságon két nap alatt négyszer is döntőt játszott, s bár az idősebbek egyes versenyében 4-1-re alulmaradt az első kiemelt Fehér Orsolyával szemben, elégedett a megszerzett három arany-, egy ezüstéremmel.

– A kiemelés alapján a három győzelem volt a célom, persze tudtam, hogy nem lesz egyszerű elérni. Párostársammal, Harasztovich Fannival legutóbb a novemberi szombathelyi magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokságon játszottunk együtt. Ennek ellenére remekül ment, és sikerült mindkét korosztály viadalát megnyernünk. Az ifjúságiak döntőjében nem vártam győzelmet, Fehér Orsolya nagyon kemény ellenfél, és akkor már a sokadik meccsemen léptem asztalhoz, elfáradtam a végére.

Persze nem most jeleskedett először az ifjúságiak között, hiszen az előző évben is mindig hozta a „kötelezőt”, azaz a nyolc közé jutást. De előfordult, hogy négybe is került, a nővérével, Csillával párosban pedig többször nyert versenyt.

A nemzetközi porondon Harasztovich Fannival párosban és csapatban is rendszerint a tizenhat közé jutott. Sőt, a nyolc sem bizonyult elérhetetlen célnak.

– A mezőnyt ismerve jó eredménynek tartom a nyolc közé kerülést, legyen szó akár párosról, akár csapatról. Persze, jobb lett volna négy között lenni, de idén talán az is sikerül. Sokszor a sorsolás sem kedvezett, és ázsiaiakkal sem játszottunk olyan sűrűn, mint ahányszor a nemzetközi versenyeken lehetne. Egyébként nem kedvetlenít el, ha kikapok tőlük, tudom, hogy ők sokkal többet foglalkoznak a pingponggal, ezért jobb játékosok. Ennek ellenére előfordult már az is, hogy egyesben és Fannival párosban és csapatban is nyertem ellenük. Az mindig nagy önbizalmat ad.

Párosban és csapatban Harasztovich Fannival az idei szezonban négy közé kerülne a nemzetközi versenyeken Forrás: MOATSZ

Párosban és csapatban Harasztovich Fannival az idei szezonban négy közé kerülne a nemzetközi versenyeken  •  Forrás: MOATSZ

Legközelebb erre a szerdán kezdődő cseh nemzetközi utánpótlás-bajnokságon lesz lehetősége. Miután remek formában érzi magát, bizakodva várja a hodoníni viadalt. Mint mondja, Fannival jól összehangolódtak a Budapest-bajnokságon, ezért arra számít, hogy a cseh versenyen is hasonló teljesítményt nyújtanak. Egyesben a tizenhat közé jutással lenne elégedett, és úgy véli: jó játékkal elérhető.

Szöllősi Péter tanítványa a legnagyobb erősségének az induló pörgetéseit tartja, hiszen azzal ő irányítja a játékot. A szerválásban, valamint a fogadásban azonban még kell fejlődnie, mert a legtöbbször emiatt veszít pontot.

Az, hogy a pingpong mellett köt ki, ott dőlt el, hogy a nővére, Csilla az általános iskolában ezt a sportágat kezdte űzni, őt követte. Leginkább azért szereti, mert több versenyszámban is megmutathatja tudását. Ezen kívül rengeteg barátot szerzett az évek alatt az edzőtáborokban és a versenyeken, akikkel rendszeresen tartja a kapcsolatot a hétköznapokban is.

Apropó hétköznapok. A tizenöt éves lány a kortársaihoz hasonlóan a nap nagy részét az iskolában tölti. Miután elkészítette a házi feladatot, és felkészült a másnapi órákra, csak az után jöhet a napi másfél-két óra edzés. A hétvégeken általában versenyez, kevés szabadideje marad, abban leginkább zenét hallgat, tévét néz, a barátaival találkozik.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS