A Pannon Bowlba jutás a tét

A Bad Bones a Cowbells 2-t fogadja, míg a Gladiators a Crushers otthonába látogat a Powerade Divízió I-ben.

Igazán íncsiklandó párharcokat láthatunk a hétvégén a másodosztályban, ahol már a döntőbe jutás lesz a tét. Szombaton Szombathelyen a Crushers látja vendégül a Gladiators csapatát. Az alapszakaszban ez a két csapat izgalmas csatát vívott egymással.

650490_szombathely_crushers_budapest_eagles_2

A Zúzóknak sok idejük volt pihenni, hiszen június elején játszottak utoljára, akkor is a Gladiators ellen Nyírábrányban. Az utolsó percekben meg tudta nyerni a Crushers azt a találkozót, és hasonlóan kiélezett csatára számíthat ezúttal is. A Szombathely még úgy indította a szezont, hogy szeretnének fejlődni és minél jobban szerepelni. Viszont az idényük sokkal jobban sikerült, mint várták. Így nem csoda, hogy a játékosok és a vezetőség többet szeretne elérni.

35990174_1960901807267943_3731705575197638656_o

A Gladiators-nak nem sikerült jól befejeznie az alapszakaszt. Vereséget szenvedett Szekszárdon, így elúszott a hazai pálya. Ám a Bad Bones elleni találkozón sokan hiányoztak a védelemből. Az irányító Molnár Gábor sem tudott ott lenni a találkozón, de Kondorosi Attila jól helyettesítette őt. Most viszont több kulcsjátékos is visszatér, így a Gladiátorok minden bizonnyal képesek lesznek ismét egy szoros párharcot vívni a Zúzókkal.

Fotók: Makranczi László, Vágvölgyi Bálint
Grafika: Hungarian Football

Szombathely Crushers-Gladiators
Időpont: július 7. (szombat), 15.00
Helyszín: SzSE-pálya (Szombathely, Markusovszky utca 8.)

Gerencsér Milán, a Szombathely Crushers elnökhelyettese: Nem is reméltük, hogy ilyen jól alakul a szezonunk. A srácok nagyon motiváltak és várják már az elődöntőt a Gladiators ellen. Mentálisan és fizikálisan is rendben vannak. A Gladiators ellen egy kemény meccset vívtunk korábban. Akkor viszont nem voltunk eléggé összeszedettek. Szerintem a két csapat egyenlő erősségű, így sok tényező befolyásolhatja a mérkőzés kimenetelét. Azonban szeretnénk itthon is győzni.

Szűcs Botond, a Gladiators vezetőedzője: A rájátszás minden csapat számára egy meccsről szól. Itt hatványozottan igaz, hogy egy playben kell élni, és ha az elment, akkor el kell felejteni. Minden egyes alkalommal a maximumot kell nyújtani. Én a Crushers-től ugyanarra számítok, mint eddig: kőkemény amerikaifocit játszanak, nagyon stabil védelemmel és támadófallal. Az utazás szerintem nem lesz tényező, vége van az iskolának, a játékosaink 80 százaléka egyetemista vagy gimnazista, és még amiatt sem kell aggódnunk, hogy másnap munka van.

 fb cover esemény

A vasárnapi találkozón sem unatkozhatunk majd, mivel a Szekszárd Bad Bones és a Budapest Cowbells 2 külön csatája is pikánsnak ígérkezik. Főleg, hogy a Kolomposok legutóbb győzni tudtak hazai pályán.

36189270_1960904980600959_7121137467045969920_o

Most azonban a Rosszcsontok lesznek otthon. Talán a Gladiators elleni győzelem visszahozta a Szekszárd önbizalmát. Viszont azon a mérkőzésen is voltak pillanatok, amikor nem működött tökéletesen a gépezet. Ryan Newton és Farkas Máté parádés teljesítménye sokat segített akkor a Bad Bones-nak. Ez alkalommal is nagy szükség lesz rájuk, mert a Cowbells 2 védelmét igen nehéz feltörni.

Renegades_Cowbells_20180623150500_e

Amióta Divízió I-ben szerepelnek a Kolomposok, évről évre egyre magasabb szinten játszanak. Ez annak is köszönhető, hogy minőségi fiatal játékosok kerülnek a csapathoz és az edzői stáb is egyre tapasztaltabb lesz. A védelem a Cowbells-re jellemző módon jól működik, de ami igazán fontos, hogy a támadósor nagyon összeért a szezon végére. Így egyértelmű, hogy a fővárosiakat sem szívesen kapta volna bármelyik rájátszásba jutott együttes.

Fotók: Makranczi László, Váradi Barna és Király Etelka

Szekszárd Bad Bones-Budapest Cowbells 2
Időpont: július 8. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Szekszárd Városi Sport- és Szabadidőközpont (Szekszárd, Keselyűsi út)

Bachrathy Kornél, a Szekszárd Bad Bones vezetőedzője: Kiválóan sikerült a Gladiators elleni meccsünk, megjött a srácok önbizalma. Azt gondolom, minden esélyünk megvan a feljutásra, vannak tehetséges játékosaink, megtaláltuk a hozzánk passzoló játékelemeket mindkét oldalon. Az tény, hogy edzéseink alig vannak, ezért bőven kompenzáljuk a rutinosabb keret előnyét a gyakorlás hiányával. A Cowbells 2 remekül összerakott fiatal csapat, tudják, hogy mit játszanak, látszik a munka, ami bennük van. Ez az ő malmukra hajthatja a vizet, de mindenképpen kiegyenlíti az esélyeket. Ezzel együtt is azt gondolom, ha nem adunk el egynél több labdát mi vagyunk az esélyesek. Persze legutóbb ötöt is a kezükbe nyomtunk, úgyhogy nagyon kell erre figyelnünk. Szoros meccset várok, remélem, ott leszünk a döntőben!

Sergio Varela, a Budapest Cowbells 2 vezetőedzője: Egy olyan éves programot terveztünk, amiben az egyéni fejlődés is benne van. Emellett a csapatokba való beillesztés is fontos szerepet játszott. Ezáltal többen akár szerepet kaphattak a HFL keretben is. Lásd Golita Zoltánt és Fróna Leventét, akik amellett, hogy a Divízió I-ben is játszanak, már kezdőknek számítanak a HFL-ben is. Eddig nagyon elégedett vagyok azzal, ahogyan haladunk. Keményen dolgozunk és szeretnének megnyerni a bajnokságot. Az idény kezdete előtt is ez volt a cél. A Szekszárd ellen is készülünk, de tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mivel most mi látogatunk hozzájuk.Powerade Divízió I. logó

Forrás: http://mafsz.org – RSS