A Milan hozta a kötelezőt és nyert a Crotone ellen

A Milan hazai pályán Leonardo Bonucci találatával 1-0-ra legyőzte a Crotonét az év első mérkőzésén.

A Serie A 20. fordulójának szombati játéknapján a piros-feketék az újonc Crotonét fogadták. A csapat az utóbbi 10 évben 7 alkalommal győzelemmel kezdte az új esztendőt és ez ezúttal sem történt másképp. A papírformának megfelelően a Milan kezdte jobban a mérkőzést és fölényben játszott a csapat, ennek ellenére nem sikerült betalálni. A Crotone kapusa állta a sarat és hárította a próbálkozásokat.

A második félidőben aztán megszületett a vezetést jelentő gól: az 54. percben Cordaz kapus hibája után Bonucciról került a labda a kapuba. Az olasz válogatott védőnek ez volt az első gólja a Milanban. Nem sokkal később Kessié volt eredményes, azonban a játékvezető a videóbíró segítségével érvénytelenítette a találatot. A túloldalon a 65. percben Budimir előtt alakult ki lehetőség a gólszerzésre, azonban Gianluigi Donnarumma hárított.

A meccs hosszabbításában a csereként pályára lépő Kalinic vette be az ellenfél kapuját, de Maresca játékvezető újabb gólt vett el a csapattól. Végül letelt a 7 perces hosszabbítás és 1-0-ra nyert a Milan a téli szünet előtt.

MILAN – CROTONE 1-0

Időpont: 2018.01.06. 15:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Maresca
Gólszerző: Bonucci (54.)
Sárga lapok: Biglia, Kalinic ill. Mandragora, Martella

>> KEZDŐCSAPATOK:

MILAN: G. Donnarumma; Calabria, Bonucci, Romagnoli, Rodriguez; Kessié (Locatelli 83.), Biglia, Bonaventura; Suso, Cutrone (Kalinic 76.), Çalhanoglu.

Cserék: A. Donnarumma, Gabriel, Gomez, Musacchio, Zapata, Borini, Montolivo, André Silva, Zanellato, Gabbia.

CROTONE:  Cordaz; Sampirisi , Ceccherini, Ajeti, Martella; Rohden (Crociata 63.), Barberis (Kragl 85.), Mandragora; Trotta, Budimir (Simy 76.), Stoian.

Cserék: Festa, Viscovo, Suljic, Cuomo, Faraoni, Aristoteles, Izco.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS