A Milan 10 évvel ezelőtt nyerte meg a 7. BL serlegét

A Milan napra pontosan 10 évvel ezelőtt hódította el 7. alkalommal a legrangosabb európai kupasorozatot.

A 2006/2007-es Bajnokok Ligája döntőjét 2007. május 23-án rendezték meg az athéni Olimpiai Stadionban. A döntőben a Milan a Liverpoollal találkozott, csakúgy mint két évvel korábban, ahol a Liverpool győzedelmeskedett a drámai meccs végén. A második találkozót a Milan nyerte 2-1-re, revansot véve az isztambuli döntőért. Az olasz klub a 7. alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligáját.

A meccsre 74 000-en látogattak ki, a bíró pedig a német Herbert Fandel volt. Az Olimpiai Stadion felét a vörösök fanatikus szurkolói, a másik felét pedig az AC Milan elszánt szurkolói töltötték meg. A meccs esélyese az AC Milan volt, bár a Liverpoolt sem szabad lebecsülni, mint azt már annyiszor bemutatták a vörösök. A meccset már előzetesen a 2005-ös Bajnokok Ligája döntőjének visszavágójaként harangozta be a világsajtó, melyet akkor a Liverpool 3–0-ról felállva nyert meg büntetőkkel. A vörösök elszántan léptek pályára, az első félidőben jobbak is voltak, mint a milánóiak, több helyzetük és kapuralövésük volt, ám egyik sem talált be. Majd a Milan jutott szabadrúgáshoz, melyet Pirlo lőtt és Inzaghi vállán, vagy hátán megpattanva a labda a vörösök kapujába táncolt, így azt Reina már nem tudta hárítani, bár valószínűleg Pirlo rúgását még megfogta volna. Így a 45. percben a milánóiak jutottak előnyhöz.

A Liverpool a második félidőben mindent feltéve támadt, és ennek eredménye az lett, hogy egy védelmi hibából Inzaghi indulhatott meg a labdával, és lőtte be Reina kapus mellett. Ekkor már 2–0 volt a Milannak. A vörösök tovább támadtak, beállt Crouch, és a frissen visszatérő Kewell is, bár a szépítő gólt a 89. percben a holland Kuyt fejelte be. A 93. percben lefújták a meccset, a Milan visszavágott az addig nagyszerűen teljesítő Liverpoolnak a 2005-ös döntőért, és a milánóiak emelhették magasba a 2007-es Bajnokok Ligája trófeát.

MILAN – LIVERPOOL 2-1

Időpont: 2007.05.23.
Helyszín: Olimpiai Stadion, Athén
Játékvezető: Herbert Fandel
Gólszerzők: Inzaghi (45., 82.) ill. Kuyt (89.)

A kezdőcsapatok:

MILAN: Dida – Massimo Oddo, Alessandro Nesta, Paolo Maldini, Marek Jankulovski (Kakha Kaladze 80.) – Gennaro Gattuso, Andrea Pirlo, Massimo Ambrosini – Clarence Seedorf (Giuseppe Favalli 92.), Kaká – Filippo Inzaghi (Alberto Gilardino 88.).

Cserék: Zejko Kalac, Cafu, Serginho, Cristian Brocchi.

Edző: Carlo Ancelotti.

LIVERPOOL: José Reina – Steve Finnan (Alvaro Arbeloa), Jamie Carragher, Daniel Agger, John Arne Riise – Jermaine Pennant, Xabi Alonso, Javier Mascherano (Peter Crouch 78.), Boudewijn Zenden (Harry Kewell 59.) – Steven Gerrard – Dirk Kuyt.

Cserék: Jerzy Dudek, Sami Hyypia, Mark Gonzalez, Craig Bellamy.

Edző: Rafael Benitez

ÚT A DÖNTŐIG:

SELEJTEZŐ (PLAY-OFF)
2006.08.09. Milan-Crvena Zvezda 1-0 Inzaghi
2006.08.22. Crvena Zvezda-Milan 1-2 Inzaghi, Seedorf
CSOPORTKÖR
2006.09.13. Milan-AEK Athén 3-0 Inzaghi, Gourcuff, Kaká
2006.09.26. Lille-Milan 0-0
2006.10.17. Anderlecht-Milan 0-1 Kaká
2006.11.01. Milan-Anderlecht 4-1 Kaká (3), Gilardino
2006.11.21. AEK Athén-Milan 1-0
2006.12.06. Milan-Lille 0-2
NYOLCADDÖNTŐ
2007.02.20. Celtic-Milan 0-0
2007.03.07. Milan-Celtic 1-0 (h.u) Kaká
NEGYEDDÖNTŐ
2007.04.03. Milan-Bayern München 2-2 Pirlo, Kaká
2007.04.11. Bayern München-Milan 0-2 Seedorf, Inzaghi
ELŐDÖNTŐ
2007.04.24. Manchester United-Milan 3-2 Kaká (2)
2007.05.02. Milan-Manchester United 3-0 Kaká, Seedorf, Gilardino

Továbbá meg kell említenünk, hogy 27 évvel ezelőtt, 1990. május 23-án a Milan Rijkaard góljával 1-0-ra legyőzte a Benficát a BEK döntőben, így 4. alkalommal hódította el a trófeát.

MILAN – BENFICA 1-0

Időpont: 1990.05.23.
Helyszín: Praterstadion, Vienna
Játékvezető: Helmut Kohl
Gólszerző: Rijkaard (68.)

A kezdőcsapatok:

MILAN: Giovanni Galli – Mauro Tassotti, Paolo Maldini, Angelo Colombo, Alessandro Costacurta, Franco Baresi, Carlo Ancelotti, Frank Rijkaard, Marco Van Basten, Ruud Gullit, Alberico Evani.

Cserék: Andrea Pazzagli, Marco Simone, Stefano Borgonovo.

Edző: Arrigo Sacchi

BENFICA: Silvino Louro – José Carlos Ferreira, Ricardo Raymundo, Samuel, Aldair, Jonas Magnus Them, Vitor Paneira, Antonio Pacheco, Hernani Neves, Valdo, Mats Magnusson.

Cserék: Brito, Vata, Bento, Fernando Manuel Antunes Mendes, Diamantino, Ricardo Gomes.

Edző: Sven-Goran Eriksson

Forrás: www.acmilan.hu – RSS