A Mercedes fityiszt mutatott a partnereinek

F1

2015. október 8. csütörtök, 15:14

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

A brackey-i istálló három F1-es ügyfélcsapatának, a Williamsnek, a Lotusnak és a Force Indiának az új motorfejlesztés nélkül kell teljesítenie a szezon hátralévő részét, de a pilóták megértik a döntést.

A Mercedes az Olasz Nagydíj hétvégéjére építette be saját autóba a fejlesztési zsetonok felhasználásával feljavított erőforrást, ám akkor még kérdéses volt, hogy a partnercsapatok mikor kaparinthatják meg azt. Az istálló motorrészlegének vezetője, Andy Cowell akkor azt mondta, a szűkös időkeretek miatt nem volt idejük elegendő elemet legyártani ahhoz, hogy a többieknek is azonnal leszállíthassák az új egységeket.

Az Orosz Nagydíj hétvégéje előtt azonban megszületett a végső döntés a Mercedes főhadiszállásán, ennek értelmében pedig végül egyik ügyfelük sem fogja megkapni az új erőforrást. A Motorsport értesülései szerint a gyártáshoz szükséges feltételek mérlegelése után jutottak erre az elhatározásra, szem előtt tartva azon elvüket, hogy mindhárom vásárlójukat egyenlő elbánásban akarják részesíteni. Ennek értelmében tehát a Williams, a Lotus és a Force India is az eddig is használt, régi specifikációt kapja majd meg a hétvégére – hiszen legtöbbjük éppen most, Szocsi előtt tervezi beépíteni autójába idei negyedik, még szabadon felhasználható erőforrását.

Dppi_00115016_038

A partnercsapatok megkérdezett pilótái azonban nem háborognak emiatt, hiszen tudják, hogy még a régi Mercedes-motorok is erős, megbízható terméknek számítanak a mezőnyben.

„Már annak is örülünk, hogy a Mercedes motorját használhatjuk” – mondta a Williamstől Valtteri Bottas. „Biztos vagyok benne, hogy nyomós okuk volt erre a lépésre, hiszen ha lenne egy olyan motorjuk, amivel mi jobb eséllyel szorongathatnánk meg a Ferrarit, akkor szerintem mindenképp megkaptuk volna azt, hiszen ezáltal a gyári csapatot is segítenénk.”

Sergio Perez, a Force India pilótája sem érzi, hogy nagy hátrány érné őt emiatt. „Azt hallottuk, hogy még most is az új egységek megbízhatóságát ellenőrzik. De úgy tudjuk, hogy egyébként sem jelent nagy előrelépést a motor, szóval a csapatnál nem izguljuk túl magunkat amiatt, hogy nem kapjuk meg. Remélhetőleg azért jövőre már a legfrissebb változatot használhatjuk” – bizakodott a mexikói.

Forrás: www.formula.hu – RSS