A Mercedes fél a Hondától

F1

2016. február 5. péntek, 19:20

Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: Mercedes

A kétszeres világbajnok gyártó motorfejlesztésért felelős vezetője nem csupán a Ferraritól, hanem a Hondától is tart az új F1-es szezonban – vajon tényleg nem számítanak győzelemre a Mercedesnél?

A Mercedes a Formula-1 második turbókorszakának eddig eltelt két évét domináns teljesítménnyel nyerte végig, amiben több tényezőnek kulcsszerep jutott, de valószínűleg egynek sem akkora, mint az új V6-os hibrid erőforrásoknak, melyek messze a legjobban sikerültek a Mercedesnek az összes gyártó közül. A fejlesztésért felelős brit Andy Cowell pénteken Brixworth-ben nyilatkozott a fejlesztésekről a sajtó munkatársainak.

„Az előző években komoly előrelépéseket tettünk a fejlesztéseket illetően, és nem látom, hogy ennek vége szakadna, nem hiszem, hogy bárki úgy vélné, hogy elértük a korlátainkat” – mondta Cowell, aki azt is megerősítette, hogy a Mercedes erőforrása immár 900 lóerő felett teljesít, a hőenergia újrahasznosítását tekintve pedig az ugrás a 2015-ös és a 2016-os szezon közt nagyobb lehet, mint az előző szezonban.

hamilton_usa_cs

A Mercedes természetesen a riválisokra is figyel, ahogy azt Cowell szintén hangsúlyozta – ráadásul nemcsak a Ferrarit, hanem a Hondát is kiemelte: „Ha megnézzük, mit ért el egy év alatt a Ferrari, az igazán elismerésre méltó. Az előrelépés nagyrészt az átszervezésnek, valamint az eltökéltségüknek köszönhető. Most mindenki azon gondolkodik nálunk, hogy hogyan teljesítünk majd, senki sem feltételezi, hogy nyerünk, hanem mindenki arra gondol, hogy a Ferrari megver majd minket, sőt, a Honda is komoly fenyegetést jelent.”

„Gyorsan szálltak be, így a közönség szeme előtt zajlott a tanulási periódus, de roppant eltökéltek, akárcsak partnerük, a McLaren. Pontosan ismerjük a McLaren adatokra építő megközelítését, aminek köszönhetően hatalmas előrelépést tesznek majd. Ahogy a Renault is igen eltökélt, amit az is jól mutat, hogy a korábbinál sokkal jobban belefolytak az F1-be, immár saját csapatot szerveztek ahelyett, hogy csak motorszállítóként szerepeljenek a sportágban.”

„Lesz néhány nagyszerű sztori, amiről beszélhetünk majd” – zárta szavait Cowell egy olyan gondolattal, melyben alighanem mindannyian nagyon bízunk.

Forrás: www.formula.hu – RSS