A magyar kerékpározás aranykora következhet

A 2018-as versenyszezon-nyitó tihanyi “Félsziget Kupa” előtt két nappal tartotta közgyűlését a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) Budapesten. A megjelent klubok vezetőit és képviselőit a hivatalos napirend előtt Révész Máriusz, a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos köszöntötte, aki elmondta, az MKSZ erősebb és egységesebb, mint valaha, a Kormány pedig az új vezetőség törekvéseinek elismeréseként, a sportág hosszútávú fejlesztési céljainak megvalósítására 200 millió forint többletforrást biztosít az idei évben. Az átgondolt fejlesztések mentén a kormánybiztos szerint a magyar kerékpározás, ezen belül a kerékpársport “aranykora” következhet.

Princzinger Péter, az MKSZ elnöke kiemelte, hogy a tavaly nyáron megválasztott elnökség minden erejével azon dolgozott az elmúlt hónapokban, hogy erősödjön a sportág iránt a külső partnerek bizalma, a belső kommunikációban és az ügyintezési folyamatokban pedig nagyobb hangsúlyt kapjon a szolgáltató szemlélet, a klubokat, versenyzőket támogató hozzáállás. Vízer Barnabás főtitkár emlékeztette a megjelenteket, hogy az elmúlt fél év során átszervezték a Szövetség irodáját, annak szem előtt tartásaval, hogy az a tagság, az egyesületek és a versenyzők mindennapi munkájának operatív támogatását minél jobban szolgálja. Az elnök az intézkedések első látható eredményeiként említette többek között, hogy a Kormány három új velodrom építéséhez járult hozzá, megújult a szövetség online kommunikációja és szponzorációs ajánlatcsomagja, időben elkészült és publikus a sportág 2018. évi versenynaptára, vagy, hogy a kerékparsport bekerült a Héraklész programba. Kiemelte: az MKSZ a tavaly nyári vállalásának megfelelően minden szükséges szakmai és pénzügyi egyeztetést lefolytatott az EMMI-vel annak érdekében, hogy a minisztérium a támogatási szerződéseket aláírhassa szövetséggel, így az MKSZ – szemben az eddigi gyakorlattal –, már akár április folyamán hozzájusson az állami támogatáshoz, és zavartalan legyen a szakágak gazdálkodása.

A Közgyűlés elfogadta a 2016-ban készített sportágfejlesztési stratégia frissített verzióját. A 2024-re számszerűsített célokat vállaló stratégia négy beavatkozási területen határozza meg a következő évek feladatait, ezek: a versenyeztetés feltételeinek javítása, a humán kapacitások erősítése, az infrastruktúra hiányosságainak kiküszöbölése, valamint a sportág irányítási folyamatainak javítása. Fontos döntés született az Alapszabály módosítása tárgyában: a 2015-ös, Polony István vezetésével véghez vitt konszolidációs folyamat eredményeként létrejött egyszövetségi struktúra „finomhangolásaként” – a működés gyakorlati tapasztalatai alapján – új alapokra került a felelősség- és munkamegosztás a szakági tanácsok, a szövetségi kapitányok és a szövetség apparátusa között.

A Közgyűlés elfogadta az MKSZ 2018-ra vonatkozó – 191 M Ft-os kiadási főösszegű – pénzügyi tervét, ezen belül a már biztosan tervezhető források szakágak közötti allokációját. A következő időszak feladata lesz a stratégiai programokhoz hozzárendelni a Kormány határozatával biztosított további 200 M Ft-ot.

A Közgyűlés a fenti napirendeket megtárgyalta, és meggyőző többséggel elfogadta.

Magyar Kerékpáros Szövetség



Forrás: www.bringasport.hu – RSS