A legjobbakkal Belgrádban

A válogatóversenyek után, hétfő délután kihirdette Hüttner Csaba szövetségi kapitány a hétvégén Belgrádban megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra utazó magyar keretet.

A szövetségi kapitány szerint a 37 fős magyar mezőnynek nem lesz egyszerű dolga, hogy ha szeretnék megismételni a tavalyi eredményeket. Tavaly, július közepén, a Plovdivban rendezett kajak-kenu kontinensviadalon a magyar válogatott minden idők egyik legjobb szereplését produkálva 10 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzéremmel zárt.

„Nem szabad elfelejteni, hogy az idei mezőny sokkal erősebb lesz, mint a tavalyi, miután ezen az Európa-bajnokságon lehet kvótákat szerezni a jövő évi Európa Játékokra. Ráadásul ezt a kontinensviadalt 5 héttel korábban rendezik meg, így teljesen máshol tartunk a felkészülésben, például a csapathajóknak még nem volt lehetőségük arra, hogy összecsiszolódjanak. Ugyanakkor a versenyzőink jó formában vannak, ezt bizonyítják a hétvégi válogató eredményei, meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Nem bánnám, ha most halványabban szerepelnénk, az év fő versenyén, az augusztusi világbajnokságon pedig jobban teljesítenénk, mint tavaly” – mondta a felnőtt kapitány.

A válogató eredményei alapján 13 egyesület 37 versenyzője utazhat a kontinensviadalra. A rangidős ezúttal is Kammerer Zoltán lesz, aki márciusban múlt el 40 éves, vele egy hajóban, a K-4 1000 méteres egységben foglal helyet a válogatott legfiatalabb tagja, a 19 esztendős Varga Ádám is. A hosszabbik távon rajtoló férfi négyesbe az 1000 párosban és egyesben mutatott forma alapján lehetett bekerülni, így az egység tagja Erdőssy Csaba és Ceiner Benjámin is.

A magyar csapat szerdán utazik a verseny helyszínére, Belgrádba. A program péntek délelőtt kezdődik az 1000 és az 500 méteres selejtezőkkel. Szombaton és vasárnap a döntőket rendezik.

 

A névsor:

Férfiak:

K-1 200 méter: Birkás Balázs

K-1 500 méter: Kopasz Bálint

K-1 1000 méter: kopasz Bálint

K-1 5000 méter: Varga Ádám

K-2 200 méter: Birkás Balázs- Balaska Márk

K-2 500 méter: Mozgi Milán- Somorácz Tamás

K-2 1000 méter: Hufnágel Tibor- Ilyés Róbert

K-4 500 méter: Tótka Sándor- Molnár Péter- Dudás Miklós- Kuli István

K-4 1000 méter: Kammerer Zoltán- Erdőssy Csaba- Varga Ádám- Ceiner Benjámin

C-1 200 méter: Takács Mihály Áron

C-1 500 méter: Kiss Balázs

C-1 1000 méter: Kiss Tamás

C-1 5000 méter: Kiss Tamás

C-2 200 méter: Hajdu Jonatán- Fekete Ádám

C-2 500 méter: Hajdu Jonatán- Fekete Ádám

C-2 1000 méter: Korisánszky Dávid- Mike Róbert

C-4 500 méter: Viola Viktor- Bodonyi András- Kiss Balázs- Némedi Konrád

 

Nők:

K-1 100 méter: Kozák Danuta

K-1 500 méter: Kozák Danuta

K-1 1000 méter: Takács Tamara

K-1 5000 méter: Takács Tamara

K-2 200 méter: Hagymási Réka- Szabó Ágnes

K-2 500 méter: Medveczky Erika- Csipes Tamara

K-2 1000 méter: Pupp Noémi- Csipes Tamara

K-4 500 méter: Kárász Anna- Kozák Danuta- Medveczky Erika- Bodonyi Dóra

C-1 200 méter: Balla Virág

C-1 500 méter: Lakatos Zsanett

C-1 5000 méter: Lakatos Zsanett

C-2 200 méter: Balla Virág- Takács Kincső

C-2 500 méter: Balla Virág- Takács Kincső