A klub fizetésemeléssel jutalmazta a fiatal csatárt

A Milan hivatalosan bejelentette, hogy megemelte Patrick Cutrone fizetését – a szerződése viszont továbbra is 2021-ig marad érvényes.

A 19 éves csatár májusban csereként beállva egy Bologna elleni 3-0-ra megnyert bajnokin mutatkozott be a Milanban, majd a nyáron lehetőséget kapott a bizonyításra. Cutrone a Serie A első fordulójában 1 góllal és 1 gólpasszal hálálta meg a bizalmat és eddig kiváló szezont fut, ugyanis 9 tétmeccsen 4 gól és 1 gólpassz a mérlege.

A klub nem is tétlenkedett teljesítményének honorálásával, hétfőn bejelentette, hogy megemelte a csatár fizetését.

Cutrone néhány hónappal ezelőtt írt alá egy 2021-ig szóló szerződést a piros-feketékkel és az akkori megállapodás évi 180 ezer eurós bérről szólt. A Milan nem hozta nyilvánosságra, hogy a fizetésemelést követően a fiatal játékos mennyit tesz zsebre.

Cutrone egyike annak a kilenc játékosnak a jelenlegi játékoskeretből, akik a Milan utánpótlásában nevelkedtek.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS