A kísérletezés napjai

Az Európa-bajnoki selejtezőkön túl is van élet, az U17-esnél fiatalabb korosztályban is szükség van a mérkőzésre. Ennek jegyében az U16-os labdarúgó-válogatott két barátságos mérkőzést játszik a héten Telkiben az ukránok ellen. Az első összecsapáson 1-1-es döntetlen született.

Majer Dániel Telkiben játszott barátságos mérkőzést a Belvon Attila vezette U16-os labdarúgó-válogatott, amelyben a csapatépítés jegyében 22 játékos is pályára lépett. Az ellenfél az ukrán együttes volt, az összecsapás 1-1-gyel zárult.

Az ukrán csapat jó partner volt a felkészülésben Forrás: mlsz.hu

Az ukrán csapat jó partner volt a felkészülésben  •  Forrás: mlsz.hu

A találkozó eleje a tapogatózásról szólt, leginkább mezőnyjáték zajlott, egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni. A magyar együttes valamivel több hibával játszott, az ukránok leginkább azokat kihasználva tudtak kisebb helyzeteket kialakítani, mígnem szinte a semmiből sikerült megszerezniük a vezetést. Az első fél óra vége felé azonban egyenlített Belvon Attila együttese, jobb oldali beadásból Fönyedi Gergő lőtt 12 méterről a kapuba.

A második játékrészben átvette az irányítást a hazai csapat, jóval többet kezdeményezett mint az első 45 percben, nagy helyzetig azonban így sem jutott el, és végül meg kellett elégednie az 1-1-es döntetlennel. „Az első félidőben elfogadhatatlanul sok passzhibát követtünk el hátul, és a helyezkedéssel is akadtak gondok. A második félidőre feljavultunk, sok labdát szereztünk, de támadásban még nagyon sokat kell fejlődnünk ahhoz, hogy sikeresek lehessünk” – értékelt Belvon Attila az mlsz.hu-nak.

A javulás persze nem a semmiből jött, a kísérletezési és csapatépítési időszak kellős közepén jár a válogatott, ezt pedig jól mutatja, hogy a szünetben teljes sorcserét hajtott végre a szövetségi edző, a második játékrészre újabb tizenegy játékos futott ki a gyepre.

A válogatott legközelebb csütörtökön ugyancsak Telkiben, ismét az ukránok ellen játszik.

U16-OS BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS, TELKI
Magarország–Ukrajna 1-1 (1-1)
Magyarország, 1. félidő: Kiss Ágoston – Pribék Bence, Gáspár Máté, Ángyán Richárd, Bekker Roland – Irimiás Gergõ, Földi Botond – Kiss Bence, Mazzonetto Alessio, Fönyedi Gergő – Kócsó Bálint
Magyarország, 2. félidő: Tóth Róbert – Krén Bálint, Lakatos Benjámin, Nyári Patrik, Papp László – Múcska Viktor, Sipos Zoltán – Tóth Gábor Kristóf, Márton Adrián, Bukta Csaba – Beke Péter
Magyar gólszerző: Fönyedi (28.)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS