A Juventus simán legyőzte a Milant a kupadöntőben

A Juventus 4–0-ra legyőzte a Milant az Olasz Kupa döntőjében, ezzel a torinóiak sorozatban negyedszer lettek Olasz kupa-aranyérmesek.

A hatalmas várakozások ellenére az első félidőben a két szurkolótábor tett ki leginkább magáért, az finálé két csapata, a Juventus és az AC Milan már sokkal kevésbé. Pedig hamar ziccerbe került a gyakorlatilag már bajnok torinói csapat, csak éppen Sami Khedira lehetőségét nem követte több, a milánóiak pedig leginkább 16-oson kívüli lövésekkel kísérleteztek, ám ezek nem jelenthettek gondot Gianluigi Buffonnak. Nem igazán jött be Massimiliano Allegri karácsonyfa-felállása, azaz az 4–3–2–1-es hadrend (a „csúcsdísz” Gonzalo Higuaín helyett Mario Mandzukic volt), a Milannál a középcsatár Patrick Cutrone megbújt a mezőnyben, Susótól és Hakan Calhanoglutól pedig nem kapott jó passzokat.

A szünet után gyorsan eldöntötte a mérkőzést a Juve és a Milan-kapus, Gianluigi Donnarumma: Mehdi Benatia fejes gólja még védhetetlen volt, de Douglas Costa lövését csúnyán bevédte az olasz kapus, aki aztán nem sokra rá egy Paulo Dybala-fejest Benatia elé ejtett, a védő meg élt a lehetőséggel.

Nem állt fel már a háromgólos hátrányból a Milan, hiába állt be Nikola Kalinic és Fabio Borini is, a szerkezeten, az egycsatáros játékon nem mert változtatni Gennaro Gattuso.

A végeredmény a 76. percben dőlt el: Kalinic egy szöglet után közelről a saját kapujába fejelte a labdát.

JUVENTUS – MILAN 4-0

Időpont: 2018.05.09. 21:00
Helyszín: Stadio Olimpico, Róma
Játékvezető: Damato
Gólszerzők: Benatia (56., 64.), Douglas Costa (61.), Kalinic (76. öngól)
Sárga lapok: Douglas Costa ill. Calabria

>> KEZDŐCSAPATOK:

JUVENTUS (4-3-2-1): Buffon; Cuadrado, Barzagli, Benatia, Asamoah; Khedira, Pjanic (Marchisio 87.), Matuidi; Douglas Costa (Bernardeschi 73.), Dybala; Mandzukic (Higuain 83.).

Cserék: Pinsoglio, Szczens, De Sciglio, Alex Sandro, Howedes, Rugani, Lichtsteiner, Sturaro, Bentancur.

MILAN (4-3-3): G. Donnarumma; Calabria, Bonucci, Romagnoli, Rodriguez; Kessie, Locatelli (Montolivo 80.), Bonaventura; Suso (Borini 67.), Cutrone (Kalinic 62.), Calhanoglu.

Cserék: Storari, Donnarumma A, Mauri, A. Silva, Zapata, Abate, Biglia, Musacchio, Antonelli.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS