A Honda gyengélkedése tartja vissza az F1 iránt érdeklődő gyártókat?

Fernando Alonso füstölgő autója Monacóban (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Fernando Alonso füstölgő autója Monacóban (Fotó: Charniaux / XPB Images)

A japánok idén tértek vissza a királykategóriába, mégpedig a McLaren partnereként, azzal az alakulattal léptek tehát szövetségre, mellyel az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején komoly sikereket értek el a géposztályban. Az idei szezon azonban inkább a kivonulás előtti éveket (2007, 2008) idézi, a McLaren-Honda ugyanis a mezőny végén rekedt. Ráadásul a japánok erőforrásai egyelőre nemcsak a teljesítmény, hanem a megbízhatóság terén is elmaradnak a legjobbakétól.

A Forma-1 Menedzsmentet vezető Ecclestone szerint a gyengélkedés az F1-nek is árthat, a sport iránt érdeklődő autógyártók ugyanis ezután jobban meggondolják majd, beszálljanak-e a kategóriába. „Azt hiszem, ez visszatartja a többi gyártót. Ez 100 százalék! Látták, hogy a Honda visszatért, de nem végzett túl jó munkát; ez nem segített. Ha a Honda elsöprő teljesítményt nyújtott volna, az emberek azt mondják: ha ők meg tudták csinálni, akkor mi is! Most viszont a másik irányba haladunk, és azt mondják: ha nekik nem ment, nekünk milyenek az esélyeink?” – idézte szavait a Forbes.

A brit sportvezető továbbra sincs kibékülve a 2014-ben bevezetett új technikai szabályokkal, a hibrid-rendszerekkel szerelt V6-os turbófeltöltős erőforrásokat ugyanis túlságosan drágának tartja, hangjukat pedig több alkalommal is kritizálta, noha azt elismeri, ezek a hajtóegységek valóságos „technikai műalkotások”. Korábban a V8-as szívómotorok újbóli bevetéséért is lobbizott, erre azonban feltehetően már nem kerül sor; véleményéhez azonban ragaszkodik.

A FOM első embere úgy véli, a magas ár és a bukás kockázata mellett a Mercedes uralom sem segíti a kategória helyzetét; már ami az új gyártók érkezését illeti. „A V6-os motorok visszatartják a Forma-1 iránt érdeklődőket, mivel úgy gondolják, elképesztő feladatot kellene megoldaniuk ahhoz, hogy le tudják győzni a Mercedest” – panaszkodott nemrég az Independent munkatársának, majd hozzátette: mindez rendkívül ironikus, hiszen az új motorformula bevezetésével az illetékesek új gyártókat akartak a Forma-1-be csábítani.

Lewis Hamilton (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Lewis Hamilton (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Forrás: www.telesport.hu – RSS