“A győzelem az egyetlen, ami számít” – Montella

Sorsdöntő mérkőzés vár a Milanra vasárnap délután. Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője izgatottan nyilatkozott a Bologna elleni mérkőzés előtt.

A Milan vasárnap délután 15:00-kor a Bolognával játszik a San Siro stadionban az olasz bajnokság utolsó előtti fordulójában. Miután szombat este a Fiorentina kikapott a Napolitól, így ha a Milan ma megszerzi a győzelmet, akkor matematikailag is biztossá válik az Európa-liga indulás.

“Hétfő óta csak erre a mérkőzésre koncentrálunk, mert szeretnénk elérni a célunkat. Mostanra edzőként 99 megnyert meccsnél tartok a Serie A-ban. Pozitív vagyok és úgy érzem, hogy jól teljesíthetünk. A Bologna nagyon mélyen védekezik, így nem fognak nekünk túl sok helyet hagyni. Minőségi játékosaik vannak, akik már elérték a szezonbeli céljukat, így nincs is veszíteni valójuk. Óvatosnak kell lennünk, de már alig várom a mérkőzést. A találkozó olyan lesz, mint egy döntő és ezeken győzelemre éhesen játszanak, de ugyanakkor okosnak is kell lennünk. Csak a győzelem számít, hogy elérjük a célt, amelyet a szezon kezdetekor tűztünk ki magunk elé. Mindent bele kell adnunk a mai mérkőzésbe. Európa? Nincs kifogás, csak magunkra szabad figyelnünk, mert kell a győzelem. Selejtező? Nem gondolom akadálynak, ha tétmérkőzéseket játszunk az előszezonban. Egy százalékkal több esélyünk van megszerezni a 6. helyet, mint a közvetlen riválisainknak. Meg kell tartanunk az előnyt. Saját kezünkben van a sorsunk, nem számít a többi csapat meccsének eredménye. Ismét a 3-5-2-es felállás? Nem gondolom, hogy túl nagy eltérés lenne a felállásunkban, csak néhány dolgon kell változtatunk. Három támadót fogok pályára küldeni, így a mérkőzés alatt is tudják változtatni a pályán elfoglalt pozíciójukat.”

“Bacca és Lapadula? Mindent számításba kell vennem, mielőtt meghozom a végleges döntésemet a kezdőcsapat összeállításáról, mind taktikai, mind a játékosok erőnléti, minőségi szempontjából. Úgy érzem ez a legjobb alkalom arra, hogy mindketten a pályán legyenek. Céljaink? Három célt tűztünk ki a szezon elején: térjünk vissza a nemzetközi porondra, szerepeljünk jól az Olasz kupában és nyerjük meg az Olasz szuperkupát. Nagyon elégedett vagyok azzal, hogy idáig jól haladunk, már csak akkor lenne jobb, ha kvalifikálnánk magunkat az Európa ligába és az Inter előtt végeznénk a tabellán. Jövő? Egy szilárd alapot alakítottunk ki, habár lehet, hogy a szurkolók ennél többet reméltek. Büszke vagyok arra, hogy ezeknek a srácoknak lehetek az edzője.”

“Átigazolási piac? Nagyon elégedett vagyok Marco Fassone szavai hallatán. Az új vezetőség nagyon jól dolgozik. Ideális lenne, ha a játékoskeret már az előszezon kezdetén a rendelkezésemre állna és biztos vagyok benne, hogy ez így is lesz. Fassone ezt leszögezte és ezzel nagy előnyre tennénk szert. Mindenki, akivel dolgoztam ezalatt az egy év alatt, nagyszerűen teljesített. Rengeteg boldog szurkolót láttam és meg kell köszönnünk ezt a lelkesedést egy győzelemmel.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS