A Ferrari teszteli először a 2017-es gumikat

F1

2016. július 5. kedd, 12:01

A Pirelli jövőre a mostaninál szélesebb abroncsokat szállít majd az F1-es mezőny számára, ezek fejlesztéséhez pedig szükség van a csapatok segítségére. Az első tesztre augusztus elején kerülhet sor.

A jövőre bevezetésre kerülő új szabályok egyik legfontosabb eleme, hogy a Pirelli a jelenlegi specifikációnál szélesebb első és hátsó abroncsokat szállít majd a Formula-1-es csapatoknak. Az olasz gumigyártó kikötése volt, hogy a változtatások miatt biztosítsanak számukra megfelelő mennyiségű tesztlehetőséget, hogy kellőképpen felkészülhessenek az új kihívásokra – a cég a korábban kapott kritikák alkalmával is rendre a kevés próbaalkalmat jelölte meg a problémák egyik fő forrásaként.

Pirelli-széles-Monaco

A jövő heti silverstone-i teszten a Mercedes fog segíteni a Pirellinek az egyik autójával, ám Pascal Wehrlein még nem a jövő évi abroncsokkal fog majd körözni. Erre a Motorsport.com információi alapján ugyanis csak augusztus 2-án, a Ferrari fioranói pályáján kerül majd sor, méghozzá az átalakított SF15-T-vel.

A maranellói gyártó kapta tehát a lehetőséget, hogy először próbálja ki az új gumikat: a tavalyi kocsit speciális szárnyakkal is felszerelik majd, hogy a jövő évi szabályoknak megfelelő gépek által generált leszorítóerőt szimulálni tudják (a Mercedesszel és a Red Bull-lal, azaz a Pirelli számára tesztelő másik két alakulattal kötött megállapodás értelmében nem használhatnak a 2017-es reguláknak megfelelő aerodinamikai elemeket, megakadályozva ezzel a jogtalan előnyszerzést).

Azt még nem tudni, konkrétan ki vezetheti majd a tavalyi Ferrarit a teszten, hiszen Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen is jól megérdemelt nyaralásukat töltik majd. A hírek szerint egyébként néhány nappal később a Red Bull is kipróbálhatja az új abroncsokat Mugellóban, a Mercedes első futásának helyszíne azonban még nem ismert.

Forrás: www.formula.hu – RSS