A döntőben vágnának vissza a Farkasok az Acélosoknak

A Budapest Wolves és a Miskolc Steelers mérkőzik meg egymással a FEZEN Hungarian Bowl trófeájáért.

Tizenharmadik alkalommal láthatjuk majd a Hungarian Football League (HFL) két legjobb csapatát egymásnak feszülni. A Hungarian Bowlon a rekordbajnok Farkasok próbálják majd bővíteni kupáik számát, míg az Acélosok sorozatban harmadik döntőjükön második HFL elsőségüket szeretnék megszerezni.

25919449_9ba2a0ec64bf0f1a0036b75d6a81239f_xl

Első kiemeltként jutottak a fővárosiak az elődöntőbe, ahol a Nyíregyháza Tigers ellen vívtak egy ki-ki meccset, amit végül 35-20-ra nyertek. A Wolves nem érdemtelenül kvalifikálta magát a Szusza Ferenc Stadionban megrendezésre kerülő fináléba. Kimondható, hogy talán a legstabilabban teljesítő csapatról van szó a HFL-ben. Minden csapategységben kiemelkedő produktumot nyújtottak. A támadósor gyakorlatilag évek óta hozza szokásosan jó formáját. Ugyan Bencsics Márk az alapszakaszban 7 interceptiont dobott (ebből hármat a Nyíregyháza Tigers ellen), az elődöntőben nagyon stabilan teljesített és rendre megtalálta elkapóit, amit Gecser Máté ás Elek Ádám is megháláltak. A védősor ugrásszerűen megerősödött idén. Talán ennek az egységnek megacélozódása a leglátványosabb. És ez nem csak Darius Lewis és Alvin Reels leigazolása miatt jelenthető ki, hanem olyan évek óta magas szinten teljesítő magyar játékosok is folyamatosan letették névjegyüket, mint Ágota Balázs, Deák Balázs vagy Madarassy Richárd. És nem szabad elfeledkezni arról a Homoki Gergelyről sem, aki a szezon egyik fiatal felfedezettjének mondhatja el magát. Külön kell foglalkozni a speciális egységgel is, ahol Darius Lewis is szerepet kap. Több touchdownnal, labdaszerzéssel és blokkolt rúgással is hozzájárultak az együttes sikerességéhez.

ETI_9286

A Miskolc Steelers az elmúlt három évben a vidék egyik meghatározó csapatává emelkedett. Ez eddig egy bajnoki címet és egy ezüstöt hozott az Acélosoknak. A borsodiak játéka egyébként az alapszakasz végére kezdte elérni csúcsát, amikor is a Farkasokhoz hasonlóan minden csapategység egy szinten teljesített. Andre Whyte érkezése óriásit dobott a futójátékon, ami az előző szezonokban nem éppen a borsodiak erősségének számított. Persze Pavel Lesiwet és a támadófalat is érdemes kiemelni. Ők csinálnak utat a Steelers egyébként fizikailag jól megtermett futójának. Az elején talán úgy nézett ki, hogy A.J. Benson és Troy Rice távozásával a passzjáték meggyengült. Végül Vasyl Yordannek sikerült összerázódnia új elkapópárosával Fenyvesi Csabával és Mauricio Uribével. A defense is a végére nagyon összeszedetté vált. A Jónás Máté-Szabó Martin páros Deante Battle-lel kiegészülve az irányítók és elkapók rémévé vált és az ukrán játékosokkal teletűzdelt védőfalról sem szabad elfeledkezni, amely a Farkasok futójátékát hatástalaníthatja majd.

36527951_2059510337411877_3599183723624398848_o

Tavaly az elődöntőben találkozott egyébként a két alakulat, akkor az utolsó pillanatokban nem sikerült a Wolves-nak kiharcolnia a döntőbe jutást. Viszont idén az alapszakaszban is egy kiélezett csatát vívott egymással a két gárda, akkor Felsőzsolcán 21-13-ra győzött a Miskolc. Most Budapesten csapnak össze a felek és ugyanilyen kiélezett párharcra számíthatunk majd. A Wolves 2015. június 6-án tudott utoljára nyerni a Steelers ellen, akkor a rekordbajnok 80-40-re győzött a fővárosban.

Fotók: Digi, Hidvégi János Gábor, Váradi Barna és Király Etelka

Budapest Wolves-Miskolc Steelers
Időpont: július 14. (szombat), 17.00
Helyszín: Szusza Ferenc Stadion (Budapest, Megyeri út 13.)
Belépő: További információ itt.

Kovács István, a Budapest Wolves vezetőedzője: Jó, hogy újra a döntőben vagyunk. Nem kell felpörgetni a srácokat, maga az, hogy a fináléban vannak, eléggé motiválja őket. A Miskolc futójátékát nem lesz könnyű megállítani, de Yordanre is fel kell készülni. Viszont vannak már elképzeléseink. A szurkolóink emellett nagy erőt adhatnak nekünk. Mindenhova követtek minket és remélem, hogy sokan lesznek a fináléban is. Mi a győzelemért fogunk pályára lépni.

Eaton Demetrius Lamar, a Miskolc Steelers vezetőedzője: A csapat úgy kezeli ezt a találkozót, mint bármely másikat. Ami közös bennük, hogy győzni akarunk. Ez a találkozó teljesen más lesz. Bármi előfordulhat. Mi elfelejtettük az előző találkozón történteket és szeretnénk ismét bajnokok lenni!FEZEN_MAFSZ

Forrás: http://mafsz.org – RSS