A csúcsra törne az OSC

2016osc090101

A bajnokságban és a Magyar Kupában is finálét játszana az együttes. Mától pedig a Bajnokok Ligája küzdelmeket is megkezdi a csapat, ahol szintén maradandót alkotna.

2016osc090101

Vincze Balázs a csúcsra járatná az OSC-t (Fotó: Balogh Máté)

A klub csütörtöki sajtótájékoztatóján Vincze Balázs vezetőedző hangsúlyozta, hogy megváltozott kerettel vágnak neki az évadnak, hiányposztokra próbáltak igazolni, s úgy gondolja, az érkezők bizonyítani fogják, jó döntéseket hoztak.

A legnagyobb erősítés az olimpiai- világ- és Európa-bajnok szerb Slobodan Nikic, de érkezett a magyar válogatott tagjaként igazán a riói olimpián berobbanó Zalánki Gergő, valamint a szlovák Lukas Seman is.

A szakember kiemelte, Nikictől azt a játékot várják, amelynek köszönhetően a nyári ötkarikás játékokon még az All Star-csapatba is bekerült, míg Zalánki az OSC-től távozott kanadai Kevin Grahamet pótolhatja. A két új centerrel, Nikiccsel és Semannal, valamint Német Tonival a tréner szerint ezen a poszton, sok pihentetéssel, cserékkel rendkívül hatékonyak lehetnek.

Sal László, az A-Híd Zrt. vezérigazgatója, Hoffmann Tamás újbudai polgármester, valamint Vincze Balázs is kiemelte, a csapattól azt várják, hogy a bajnokságban és a Magyar Kupában is döntős legyen, míg a nemzetközi kupában a lehető legtovább szeretnének jutni.

A hétvégi BL-előselejtezőben a két továbbjutó helyért három négyes és egy hármas csoportban harcolnak a csapatok. Az OSC házigazdaként az újbudai Nyéki Imre Uszodában a német Hannoverrel és a holland Barendrechttel csap össze, s meglepő lenne, ha nem az első hely birtokosaként lépne tovább. Az újabb etapban – amikor is a mezőnyhöz nyolc kiemelt együttes, közte a ZF-Eger is csatlakozik – négy négyes csoportban folytatódnak a küzdelmek. Innen az első kettő jut tovább a rájátszásba, ahol oda-visszavágós párharcban dől el, melyik négy gárda kerül fel a Bajnokok Ligája 12 csapatos főtáblájára, amelynek eleve tagja a Szolnok.

A Kondorosi úti uszodában zajló BL-előselejtező programja:

péntek: 19.00 A-Híd OSC Újbuda – Barendrecht (holland)

szombat: 19.00 Barendrecht-Hannover (német)

vasárnap: 11.00 A-Híd OSC Újbuda – Hannover (német)

MTI / vizipolo.hu

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS