A civil életben is sikeresen

Dombi Rudolf már fél éve a versenyzés helyett a háttér munkákban tevékenykedik. Két szövetség életében is meghatározó szerepet játszik.

Az olimpiai bajnok kajakos nem tekinti munkának a mindennapi feladatok ellátását. És, ami még fontosabb minden egyes pillanatát élvezi.

„Maradt a sport. A sport pályán maradtam, de kicsit most már az utánpótlás, kicsit a versenysport. Most már támogatom, illetve a tapasztalataimat próbálom bevonni és ezzel a felnövekvő generációkat kicsit támogatni. Még mindig van mit tanulnom, de nagyon élvezem, nagyon hiányozna a légkör, a versenyzés nem hiányzik, de a légkör nagyon hiányozna, hogy ha nem volna lehetőségem ezekre a munkakörökre vagy nem is tudom minek hívjam, mert ez nem munka, ez egy hivatás, egy szerelem a sport. Úgyhogy nagyon élvezem, hogy ennyi lehetőségem van és ennyi dolgom van. Remélem nagyon hasznos tagja leszek továbbra is a sportéletnek. Én mindent bele fogok adni és megtenni azért, hogy ez így legyen.”

A Magyar Diáksport Szövetség területi menedzsereként a kajakozás mellett más sportágakba is beleláthat.

„Nagyon sok tapasztalatot szerzünk, mert ugye a Diáksport Szövetségnél is vagyok illetve vagyok a Kajak-Kenu Szövetségnél is. A Diáksport Szövetségnél nagyon sok rétű, nagyon széles az, amivel foglalkozunk. Ugye minden sportról szó van itt és minden sportot el kell tudnom sajátítani, hogy kell megszervezni egy versenyt, mik a sajátosságai, milyen a hangulata egy sportnak. Minden nagyon sajátos és ezért nagyon különleges és ezért nagyon sokat kell tanulnom, de nagyon élvezem, nagyon sok emberrel találkozom és hát megismerek olyan sportágakat is, amikről nem is tudtam, hogy igazán vannak és ezek évről évre gyarapodnak emberekkel, úgyhogy én mindenkit arra ösztönöznék, hogy próbáljanak ki mindent, mert óriási a paletta és nagyon élvezhető a légkör mindenhol.”