A bronzéremért játszhat a magyar válogatott az U20-as vb-n!

u20asvbmagyar02

Nem sikerült legyőzni a horvátokat a világbajnokság elődöntőjében, így holnap a bronzérem lesz a tét a magyar válogatottnak, kisebb meglepetésre Szerbia ellen.

u20asvbmagyar02

Waterpolo Serbia / facebook

A montenegróiak után jöhetett a horvátok Belgrádban az U20-as vb elődöntőjében.

Jól indult a meccs, hiszen Vadovics jóvoltából már vezettünk is, 1-0-ra másfél perccel a kezdés után. Egészen a hajráig előnyben volt a csapat, mikor Lazics, majd Duzevics mattolta Vogelt, 2-3. A második nyolc percben csak egy gól született, az is horvát részről, Paparics egy akció végén találtt a hálóba, 2-4.

A fordulás után egészen az utolsó percig nem született gól, ekkor azonban először Burián majd Szatmári villant, 4-4. Az utolsó negyed hajrájában azonban Burics két fórt is kihasznált, nekünk pedig a kapufák jutottak, így magyar szempontból 4-6 lett a vége.

A másik ágon kisebb meglepetésre a görögök jutottak be a fináléba, miután egy góllal legyőzték a szerbeket “hazai” pályán

 U20-as világbajnokság, elődöntő: 

Horvátország – Magyarország 6-4 (3-2, 1-0, 0-2, 2-0)

Horvátország: Cubranic – Duzevic 2, Zovic, Butic, Dasic, Lazic 1, Biljaka. Csere: Mercep, Pejkovic, Pavlicevic, R. Buric 2, Paparic 1. Szövetségi kapitány: Nikica Gulin

Magyarország: Vogel – Lukács, Vadovics 1, Sélley-Rauscher 1, Manhercz, Burián 1, Teleki. Csere: Zerinváry, Nagy Á., Szatmári 1, Csacsovszky E., Simon H. Szövetségi kapitány: Horkai György

A másik ágon: 

Görögország – Szerbia 9-8 (3-3, 4-3, 2-1, 0-1)

5-8. helyért: 

Spanyolország – Olaszország 12-8

USA – Montenegró 10-12

A holnapi nap programja: 

7. helyért:

Olaszország – USA

5. helyért:

Spanyolország – Montenegró

Bronzéremért:

Magyarország – Szerbia

Döntő:

Horvátország – Görögország

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS