Minden, amit Vörös Alíz navigátorról eddig nem tudtál…
Alíz a 2011-es Országos Rally Bajnokság futamain Leitgéb Juditnak diktálta az itinert. A lányok Ollé Sasa csapatának színeiben, egy Suzuki Ignis volánja mögött vágtak neki a bajnoki pontok gyűjtögetésének. Alíznak - akárcsak tavalyi pilótájának - a vérében van a rally szeretete, s most kifaggattuk, milyen is ő valójában...
- HÁNY ÉVES KORODBAN VOLTÁL ELŐSZÖR RALIVERSENYEN?
- Négy évesen vitt el apu minket a testvéremmel, de akkor végig sírtam. Majd 7 évesen Vigándpetendre mentünk ki versenyt nézni, akkor viszont szerelem volt első látásra. Utána már rendszeresen jártunk.
- HOGYAN LETT BELŐLED VERSENYZŐ?
- Édesapám, Vörös László nekiállt építeni egy versenyautót. Sokat töltöttem az időmet a garázsban, és amibe tudtam, segítettem is. Akkor jött az ötlet tőle, hogy legyek a navigátora - innen indult a pályafutásom.
- MELYIK SPORTOLÓT TISZTELED A LEGJOBBAN?
- Ranga Lászlót illeti ez a cím, a pályafutása során elért eredmények miatt és azért, mert úgy harcolt a betegsége ellen, hogy azt nem lehetett rajta látni és sose adta fel, a végsőkig küzdött.
- MILYEN KÖNYVET OLVASTÁL UTOLJÁRA?
- Csernus Imrétől a Nő című könyvet.
- MELYIK A KEDVENC FILMED?
- Több is van, de pl.: A halálos iramban 5.
- VAN HOBBID, GYŰJTESZ VALAMIT?
- Szeretek sportolni: biciklizni, aerobikozni, évszaknak megfelelő sportokat űzni. Gyűjtöm a cipőket, táskákat és öveket.
- MIT TESZEL A KÖRNYEZETED VÉDELME ÉRDEKÉBEN?
- Nem szemetelek és szelektíven gyűjtöm a szemetet.
- MILYEN ZENÉT HALLGATSZ?
- Zenei stílusom nagy skálán mozog, mikor milyen kedvem van
- MILYEN EGY VERSENYZÉS NÉLKÜLI, IDEÁLIS HÉTVÉGÉD?
- A családommal, párommal töltöm a verseny nélküli hétvégéket.
- KIT HÍVNÁL MEG EGY ITALRA?
- Nehéz válaszolni erre a kérdésre, mert nem tudok egy embert kiemelni.
- MIT TARTASZ ÉLETED LEGNAGYOBB EREDMÉNYÉNEK?
- Voltak céljaim a versenyzés terén, ebből sokat el is értem, és volt olyan, amire nem is számítottam. Ha úgy alakul az életem, hogy ezt a pályafutásomat befejezem, én büszke leszek arra, amit elértem. Mindig vannak új céljaim, amiért tovább küzdök!
- MIT CSINÁLSZ, AMIKOR NEM VERSENYZEL?
- Pörgős életet élek, nem nagyon szoktam unatkozni. Hétköznap dolgozok, hétvégére meg mindig akad valami ötlet.
- MIT SZERETSZ A RALIBAN A LEGJOBBAN?
- A kihívást - ember és gép próbája zajlik, s közben megszűnik a külvilág számomra.
- MIT SZERETSZ A RALIBAN A LEGKEVÉSBÉ?
- Mikor műszaki hiba miatt fel kell adni a versenyzést.
- MI ALAPJÁN VÁLASZTOTTAD A JELENLEGI UTCAI AUTÓDAT?
- Nem mondható egy tipikus női autónak, de én ilyet szerettem volna. A fogyasztása is segített a választásban.
- MILYEN RALIAUTÓT PRÓBÁLNÁL KI A LEGSZÍVESEBBEN?
- A MITSUBISHI EVO IX közel áll hozzám, azt szívesen kipróbálnám, de nem válogatnék, ha lehetőségem lenne más típust kipróbálni.
- HA EGY DOLGOT VÁLTOZTATHATNÁL MAGADON, MI LENNE AZ?
- Néha hirtelen vagyok, és olykor sokáig rágódok a dolgokon. Lazábban kellene vennem egy-két dolgot.
- BE MERNÉL ÜLNI MAGAD MELLÉ NAVIGÁLNI?
- Igen. Igaz, bátor vagyok, de nem vakmerő és a bizalom is meglenne. :-D
2012. 05. 22. 22.19 Rendkívül eredményesnek ítélte meg az MKB Veszprém kézilabdacsapatánál töltött öt évét Mocsai Lajos,... 2012. 05. 22. 21.17 Távozik posztjáról Farkas Sándor, a női kosárlabda NB I-ben szereplő Ferencváros vezetőedzője.
2012. 05. 22. 20.15 A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) hétfőn, 100 nappal a megnyitó előtt bejelentette, hogy mind... 2012. 05. 22. 19.55 A Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely és Pétervári-Molnár Bendegúz alkotta négypár hato... 2012. 05. 22. 19.50 Marosi Katalin - oldalán Darija Jurakkal - bejutott a legjobb nyolc közé a 637 ezer dollár összdíjaz...