Veszprém-rali – Herczig vezet, Aschenbrenner és Bútor kiesett

image

Herczig Norbert érte el a legjobb időt szombaton, a Veszprém-rali első napján, az ob negyedik versenyén.

    Herczig mögött ifj. Tóth János lett a második és Kazár Miklós a harmadik.
    A bajnoki címvédő és a pontversenyben éllovas Aschenbrenner György műszaki okok miatt már az első gyorsaságin kiesett, míg Bútor Róbert autója Királyszentistván határában leállt, majd kigyulladt. A versenyző és navigátora időben elhagyta az égő járművet, nem sérültek meg. Az égő autó körül elégett félhektárnyi tarló is, a lángokat a balatonfűzfői tűzoltók fékezték meg.
    "Borzasztó meleg volt és ez a pályákra is hatott, így azután nem lehetett túl gyorsan menni. – mondta az MTI-nek a hétszeres abszolút bajnok ifj. Tóth. – A hátrányunk komoly Hercziggel szemben, de megpróbáljuk ledolgozni."
    Vasárnap Szentkirályszabadján 7:48-kor rajtol az első kocsi, majd további hét mért szakaszt bonyolítanak le, melyek zárultával 16 óra körül fejeződik be a Veszprém-rali.
    Eredmények, 1. nap:
    ——————-
1. Herczig Norbert (Skoda Fabia S2000) 36:00.9 perc
2. ifj. Tóth János (Peugeot 207 S2000) 11.6 mp hátrány
3. Kazár Miklós (Mitsubishi Lancer Evo IX.) 22.1 mp h.