Legyen az XLSport a kezdőlapom
2012. május 22. |   |X. Budapesti Nagy Sportágválasztó és I. Budapesti Nagy Hangszerválasztó || Balaton Bike Fest régi-új köntösben ||  Keresés:





sporthírek sport képek sport videók





















Autó-motor


Változik a Budapest-Bamako útvonala

  
2011. 11. 03. 13.54  


image

A két hónap múlva induló maratoni tereprally futam, a Budapest-Bamako az idén először nem megy Maliba. A verseny rendezői már áprilisban bejelentették, hogy Bissau-Guineában ér véget a rally, de a két mali szakasz törlése ma vált hivatalossá. „Sokáig úgy volt, hogy a Szenegál folyón Maliban kel majd át a mezőny és az évek óta támogatott Diemába adományokat juttatunk el.” - nyilatkozta a futam alapítója, Szabó Gál András. A változás akkor lett végleges, amikor a mali rally engedély díját a szervezők nem voltak hajlandók kifizetni.

A fapados Dakarként is ismert futam nagyon alacsony költségvetéssel készül és minden apró költség komoly kiadásként jelentkezhet. „Nem érte volna meg a két mali etap azt az összeget, amit ki kellett volna fizetnünk” - tette hozzá a futam alapítója.

A verseny egy újabb mauritán és két szenegáli etappal bővült. Mauritániában még több homokdűnére számíthat majd az 500 résztvevő. A Szenegál folyót a mezőny a Rossoban szeli majd át komppal, amely Nyugat-Afrika egyik legrettegettebb határátkelője, ahol a zsebtolvajlások, autófeltörések és a korrupció részei a szokásos napi ügymenetnek. “Mintha egy Rejtő regénybe csöppentünk volna, olyan lesz itt a határátlépés” - mondta a Villám Gézaként is ismert volt rádiós.

A túra kategóriában indulóknak több ideje jut majd a Niokolo Koba Nemzeti Parkban Afrika vadállataival ismerkedni és a könyörtelen dzsungel utakat leküzdeni. Észak-Dél irányban Szenegálnak egyetlen betonútja van csak, és az is az ország nyugati részén. Így közel 600 kilométert kell majd hepehupás földutakon megtenni a Budapest-Bamako indulóinak az ország közepén.

“A módosított útvonal mindenképp izgalmasabb és látványosabb lesz. A táv is rövidült. Így a pattanásig feszült csapat büdzsék is fellélegezhetnek, hogy egy országgal és közel 1000 kilométerrel rövidül az idei Bamako” - mondta Szabó Gál András. A mali belpolitikai helyzet miatt évről évre aggódó Magyar Külügyminisztérium is nyugodtabban követheti majd a Budapest-Bamako eseményeit.

A rajt 2012. január 14-én lesz a budapesti Hősök terén, míg a cél Bissau-Guinea fővárosában, Bissauban várható január 29-én. Az indulóknak két hét alatt 8095 kilométert kell megtenni, kilenc országon keresztül. A hetedik évébe lépő futam a világ legnagyobb amatőr rallyja és a Dakar egyetlen szellemi örököse Afrikában.

Részletes etapok:
1 Január 14.   Budapest – Verona       806 km
2  Január 15,16,17.  Verona – Rissani (SUPER MARATHON 3 DAYS)  2926 km
3  Január 18.   Rissani-Tata        785 km
4  Január 19.   Tata-Tatooine       553 km
5  Január 20.  Tatooine – Echtoucan      533 km
6  Január 21.   Echtoucan – Guerguarat      470 km
7 Január 22.   Gueguarat – Bou Lanoar  (Határ átlépés, pihenő nap)  100km
8  Január 23.   Bou Lanouar – B2 Beach      250km
9  Január 24.   B2 Beach – Boutilimit      320 km
10  Január 25.   Boutilimit-Richard Toll (Határ átlépés, pihenő)  195km
11  Január 26.   Richard Toll-Velingara     350 km
12  Január 27.   Velingara-Niokolo Koba     347 km
13  Január 28.   Niokolo Koba-Gabu      250 km
14  Január 29.   Gabu-Bissau       210 km

14 ETAP, 16 NAP. TOTAL 8095 km
Átlag: 505km /nap

B2 Sajtó

 

 




XLsport - Budapestbamako.org



Xlsport Címkék:
Bamako Budapest-Bamako Budapest - Bamako Szabó Gál András sporthírek küzdősport sport képek sport videók atlétika táncsport magyar foci külföldi foci labdasportok vízi sportok olimpia autó motor sportbulvár


Albert herceg is tisztelettel adózik a Budapest-Bamakonak
Budapest - Bamako rally: Randit nyer a szerencsés, Miss Hungary-val
Benzingőzös hétvége kezdődött Budaörsön
Képek: Szépségkirálynők, katonai egységek a Bamakon
Budapest-Bamako 2010: Veszélyben a budapesti rajt!
Amerikai kérésre a rendőrség őrizetbe vett egy magyart Bamakoban
Budapest-Bamako: start 2009. január 17-én
Bamako: Ahol a Dakar abba hagyta...
Budapest-Bamako-rali: debreceni sportolók jótékonysági akciója
Mégis Budapestről indul a Bamako Rally!



Nevem:
Hozzászólásom:
MathGuardBiztonsági kérdés, adja meg az összeget:

4U7         F1U      
2      X    T 5   A7T
FQ5   BOO   C 7      
2 X    X    Q F   NL7
3XG         X2C      





2012. 05. 22. 10.14
Evezős pótkvalifikáció - Döntős a férfi négypárevezősA Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely és Pétervári-Molnár Bendegúz alkotta négypár beju...Evezős pótkvalifikáció - Döntős a férfi négypárevezős

2012. 05. 22. 09.10
London 2012 - Elárasztották a világhálót az olimpiai fáklyákElárasztották az internetes aukciós oldalakat azok a fáklyák, amelyekkel az olimpiai lánggal futók a...London 2012 - Elárasztották a világhálót az olimpiai fáklyák

2012. 05. 22. 08.38
Nébald György az Olimpiai Bajnokok Klubjának új elnökeNébald Györgyöt választották az Olimpiai Bajnokok Klubjának új elnökévé a szervezet hétfői közgyűlés...Nébald György az Olimpiai Bajnokok Klubjának új elnöke

2012. 05. 22. 08.25
Női vízilabda ob I, döntő - Az Eger a bajnokAz Eger nyerte a női vízilabda-bajnokságot, ugyanis a döntősorozat ötödik, hétfői mérkőzésén 12-7-re...Női vízilabda ob I, döntő - Az Eger a bajnok

2012. 05. 22. 08.16
Balzsay Belfastban védheti meg címét júliusbanJúlius 7-én vagy 14-én, Belfastban védheti meg címét Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) na...Balzsay Belfastban védheti meg címét júliusban





















Impresszum | Elérhetőségek | Jogok | Médiaajánlat | Adatkezelés | 31 felhasznalo online
Médiapartnereink:

             

  
             

 
hírek személyre szabva              

 
Oldal.info az info oldal                

 
        Add to Google    

  
        Milliolap.hu - Hasznos társ az internetezéshez - http://www.milliolap.hu    

 
Sportkatalógus