Ünnepel az asztalitenisz: hatvanéves Jónyer István

image

Szerdán ünnepli 60. születésnapját Jónyer István világbajnok asztaliteniszező, az 1970-es évek egyik legkiválóbb játékosa.

    A Miskolcon született sportember összesen négyszer nyert vb-aranyérmet – egyszer egyéniben, kétszer férfi párosban és egyszer csapatban -, s az Európa-bajnokságokon is négyszer állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Emellett kétszer diadalmaskodott a kontinens egyik legrangosabb egyéni versenyén, az Európa Top 12-n, több mint 30-szoros magyar bajnok, közel 350 válogatottságával pedig hazai rekorder.

    "Először kosárlabdáztam, mivel a Diósgyőri VTK edzőterme éppen a lakásunk mellett volt – elevenítette fel a kezdeteket az MTI érdeklődésére Jónyer. – Aztán egyszer hirdettek egy iskolák közötti pingpongversenyt, amire beneveztem. A papám készített nekem egy ütőt, de arra már nem volt pénzünk, hogy borítás is kerüljön rá, így ezt hungarocell-lel helyettesítettük. Ez aztán kopogott rendesen játék közben, s az ellenfeleket annyira zavarta, hogy végül megnyertem a versenyt. Hát így kezdődött. Egy ideig párhuzamosan űztem a kosarat és az asztaliteniszt, de a mamám féltő javaslatára – mondván a kosárlabdában bántanak, a pingpongban viszont nem érhet hozzám az ellenfél -, maradt az utóbbi."

    Húszéves koráig a DVTK-ban játszott, de aztán ahogy egyre jobban ment neki a játék, a fővárosba csábították, ahol a Budapesti Spartacusban Sidó Ferenc irányításával folytatta a pályafutását. Visszavonulásáig Magyarországon nem is szerepelt más klubban.   

    "Pályafutásom csúcsa egyértelműen az 1975-ös, kalkuttai egyéni világbajnoki cím. Akkoriban 12-14 órákat edzettem naponta, és nemcsak fizikailag, de mentálisan is olyan jó állapotban voltam, hogy tudtam: senki nem tud legyőzni. Erre az önbizalomra szükség is volt, hiszen háromszor is – többek között a döntőben – 0-2-ről fordítottam. A másik legkedvesebb emlék az 1979-es, phenjani csapatdiadal, amikor Klampár Tibivel és Gergely Gáborral úgy lettünk világbajnokok, hogy kétszer is legyőztük a verhetetlennek hitt kínaiakat." – fogalmazott.

    Jónyer István nemcsak eredményeivel, hanem egy speciális ütéssel is beírta magát a sportág történelemkönyvébe, ő találta fel ugyanis az úgynevezett "kiflipörgetést".

    "Nagyon sokszor kiszorítottak oldalra, ahonnan már szinte lehetetlen volt megnyerni a poént, s egyszer egy ilyen helyzetben sikerült úgy elpörgetnem a labdát kívülről a háló mellett, hogy az védhetetlenül landolt az ellenfél térfelén. Gyakorlatilag csak csúszott, lehetetlen volt visszaütni. Sokáig csak én tudtam ezt, de aztán szépen lassan mások is megtanulták. Ma már nehéz megcsinálni, mert gyorsabb a játék, mint akkoriban."

    Mint mondja, mostanában már kevés kapcsolata van az asztalitenisszel, mert nagyon lefoglalják az üzleti ügyei – kereskedelemmel foglalkozik – de Mária lánya még most is játszik az Eger NB I-es csapatában, így az eredményeket azért követi. Másik felnőtt gyermeke, István az Egyesült Államokban tanul.         

    "Néha hívnak Stuttgartba, egy alacsonyabb osztályú csapatba, ahol 20-22 évesekkel kell felvennem a harcot, de büszkén mondhatom, hogy a nagy korkülönbség ellenére még egyetlenegy meccset sem veszítettem" – zárta gondolatait Jónyer István.

 Jónyer István
Születési hely és idő:
Miskolc, 1950. augusztus 4.
Klubjai: Diósgyőri VTK (1963-70), Bp. Spartacus (1970-1984), TTC Modica (olasz, 1985), Stockerau (osztrák, 1986-1993)
Kiemelkedő eredményei: 4-szeres világbajnok – 1971, Nagoja, férfi páros Klampár Tiborral; 1975, Kalkutta, egyéni és férfi páros Gergely Gáborral; 1979, Phenjan, csapat; 3-szoros vb-ezüstérmes, egyszeres vb-bronzérmes; 4-szeres Európa-bajnok – 1972, Rotterdam, férfi páros Rózsás Péterrel; 1974, Újvidék,  férfi páros Klampár Tiborral; 1978, Duisburg, csapat; 1982, Budapest, csapat; 4-szeres Eb-ezüstérmes, 4-szeres Eb-bronzérmes; 2-szeres Európa Top-12-győztes – 1971, Zadar; 1974, Trollha:ttan; több mint 30-szoros magyar bajnok; közel 350 válogatottságával hazai rekorder
Sportszakmai állomásai: 1996-1998 a magyar szövetség alelnöke, 1997-től egy évig a válogatott szövetségi kapitánya