Legyen az XLSport a kezdőlapom
2012. május 22. |   |X. Budapesti Nagy Sportágválasztó és I. Budapesti Nagy Hangszerválasztó || Balaton Bike Fest régi-új köntösben ||  Keresés:





sporthírek sport képek sport videók


















Küzdősportok


Újra régi fényében tündökölhet a Vasas

  
2008. 05. 30. 11.40  


Újra régi fényében tündökölhet a magyar boksz zászlóshajója – ifj. Süllős Gyula személyében tőkeerős támogató került a Vasas ökölvívó szakosztályának elnöki székébe. Az ismert üzletember szerepvállalásával betöltötte a korábbi mecénás, Károlyfi László távozása után keletkezett űrt, így a piros-kékek nyugodt körülmények között készülhetnek a hazai és nemzetközi versenyekre.

Vasas-Süllős logo.jpg
Erősen aggódott Sermer György, a Vasas bunyósainak szakosztály igazgatója, miután a korábbi főtámogató, Károlyfi László bejelentette, a jövőben nem szponzorálja tovább az öklözőket, s a sportágból is kiszáll. A nyolc olimpián is közreműködő bíró joggal tartott attól, hogy veszélybe kerülhet a bokszklub működése, hiszen a hazai sportéletben szinte lehetetlen egyik napról a másikra új, megbízható, rendszeres támogatást ígérő patrónust találni. Úgy tűnik azonban, vannak még csodák, hiszen ifj. Süllős Gyula személyében rövid időn belül névadó szponzor érkezett.

Felvetődik a kérdés, hogy manapság, amikor szinte menekülnek a szponzorok a magyar sportból, mi motivál egy tisztes üzletembert, hogy egy ökölvívó szakosztályt támogasson?

- Korábban is kapcsolatban álltunk már az öklözőkkel, remek embereket ismertünk meg személyükben, s édesapám, id. Süllős Gyula a Magyar Ökölvívó-szakszövetség alelnöki minőségében is segíti a sportágat – kezdte ifj. Süllős Gyula, a Pensio 17 Kft. és a Süllős&Süllős Bt. kereskedelmi igazgatója, a Rádió17 ügyvezetője.

- Valóban nem megszokott, hogy a szponzor maga jelentkezik, de olyan jól prosperálnak cégeink, hogy úgy érezzük, „magasabb” felelősséggel tartozunk a társadalom felé: vissza kell juttatnunk egy részt a profitból. Törekvésünknek tökéletesen megfelel a nagy hagyományokkal bíró Vasas öklözőinek támogatása. Korábban többek között szponzoráltunk sakkversenyt és női futball csapatot is, de sehol máshol nem tapasztaltuk azt a kölcsönös megbecsülést, mint az ökölvívóknál, itt az általunk utalt összegek is a legjobb helyre kerülnek diszponálásra.

ifj. Süllős Gyula.jpgIfj. Süllős Gyula azt is elmondta, elsősorban nem marketing célok, sokkal inkább személyes érzelmek szóltak a bokszszakosztály támogatása mellett, de sokat nyomott a latban dr. Csötönyi Sándor MÖSZ-elnök kérése is, hogy Károlyfi László távozása után álljanak a több olimpiai bajnokot is felmutató csapat mellé.

- Jelenleg a szakosztály éves működési költségének jelentős részét álljuk. Egy év próbaidőt szabtunk magunknak, hogy jobban megismerjük az edzők, sportolók hozzáállását. Ennyi idő alatt az is kiderül, a szakosztály hogyan osztja be a pénzeket, de természetesen az elért eredményeket is figyelembe vesszük, mielőtt revideálnánk az álláspontunkat – fogalmazott az edzői oklevéllel és bírói vizsgával is rendelkező szakosztályelnök, aki hozzátette, jelenleg az edzők és sportoló közül tízen kapnak fizetést vagy költségtérítést.

Kicsit szakmáztunk is ifj. Süllős Gyulával, arról érdeklődtünk, kívánja-e igazolással megerősíteni a korábbi ob-kon rendre négy-öt elsőséget begyűjtő csapatot, mert ha most rendeznék a magyar bajnokságot, csak Bacskai Balázs és Darmos József szállhatna reális eséllyel ringbe az aranyért.

- Mint elmondtam, először szeretnénk jobban tájékozódni, megismerni a felállást, a lehetőségeket. Úgy vélem, a szakosztály körüli bizonytalanság is befolyásolta az eredményességet, ami a sportolókra és az edzőkre is kihathatott. Elismerem, valóban kicsit foghíjas a csapat, de rendezzük a sorokat, a Vasas újra legerősebb hazai klubok egyike lesz! – jelentette ki az elnök úr, majd hozzátette: - Egy év múlva, a határidő lejártával annak örülnék a legjobban, ha egy kitűnő hangulatú, összetartó, családias közösséget alkotnának öklözőink. Ha rendezettek a viszonyok, az eredmények úgy is jönnek!

A szakosztályelnök után a monokli.com megszólaltatta a vezetőedzőt, az egykori Eb-ezüstérmes Bacskai Imrét is, aki elmondta, mint derült égből a villámcsapás, úgy hatott rá Károlyfi László távozása, s ezt a mai napig nem tudta igazán feldolgozni.

- Óriási volt a bizonytalanság, de a kollégáimmal megbeszéltük, a gyerekek nem láthatják rajtunk a gondokat, megpróbáltunk a szakmára koncentrálni – elevenítette fel az elmúlt időszak eseményeit a korábbi klasszis. – Szerencsére gyorsan rendeződtek a dolgok, a Jóisten velünk volt, hiszen ifj. Süllős úr személyében nagyon komoly támogató állt a szakosztály mellé. Őt és az édesapját már ismertem, a válogatottal voltunk már együtt nemzetközi versenyen, ahol szívvel-lélekkel szurkoltak a csapatnak. Jó emberek, szeretik az ökölvívást, remélem, nem fognak bennünk csalódni!
Süllős Gyula, Bacskai Balázs és Sermer György.jpg

A szakosztály edzéseit jelenleg a kezdőktől a válogatottakig körülbelül hatvan versenyző látogatja, az angyalföldi az egyik legveretesebb eredménylistával rendelkező bázis az országban: Gedó György, Kovács István is piros-kék színekben szerzett olimpiai aranyérmet, de a bokszlegenda Papp László is a klub tagja volt, amikor harmadik ötkarikás elsőségét szerezte. A pekingi játékokon azonban nem lesz képviselőjük.

- Osztom azt a véleményt, hogy a srácok teljesítményén tudat alatt nyomot hagyott, amikor érezték, hogy az az „erős” ember, aki eddig mögöttük állt, már nincs velük. Nagyon szerettem volna, ha utazik bunyósunk Pekingbe, de nem élem meg kudarcként, hogy nem sikerült folytatni a Vasas-bunyósok olimpiai hagyományait. Nem temetjük magunkat, fiatalok a srácok, a londoni olimpia idején a legjobb sportolói korban lesznek. Rengeteg munkával megszerezhető lesz az olimpiai kvóta – mondta a tréner.

Bacskai Imre.jpgBacskai Imrét is szembesítettük azzal a felvetéssel, miszerint az idén elveszíthetik a felnőtt országos bajnokságokon korábban kivívott vezető szerepüket.

- Egyetértek ifj. Süllős Gyulával, nem kell leírni a Vasast! – mondta határozottan Bacskai mester. - Darmos Józsefen és a fiamon, Bendzsin kívül is vannak tehetségeink. Sajnálom, hogy közülük Jónás Zsolt abbahagyta a bokszot, ha Bedák Pali elmegy profinak, 48 kilogrammban bajnok lehetett volna. Bouquet Bence, Ráth Miklós és Görbics Gábor is tehetséges, sokra hivatott sportolók, szép eredményeket érhetnek el az ob-n. Átéltünk már nehéz időszakokat, amikor Bedákék, Lakatosék és Dudás is távozott, de mindig talpra álltunk, dolgoztunk, mentünk előre. Ez ezután is így lesz!

Balogh Zoltán / www.monokli.com



XLsport -



Xlsport Címkék:
box sporthírek küzdősport sport képek sport videók atlétika táncsport magyar foci külföldi foci labdasportok vízi sportok olimpia autó motor sportbulvár


Csagajev és Valujev is magabiztosan nyilatkozott
Olimpiai selejtező boksztorna: kedvező sorsolás, Bedák jó ága
Olimpiai selejtező boksztorna: Mihály győzött, Bacskai búcsúzott
Olimpiai selejtező boksztorna: Bedák meccs nélkül aranyérmes
Balzsay Károly litván ellenféllel küzd
Nagy „Hóhér” József az IBC bajnoki övért bokszolhat cirkálósúlyban
Láthatáron a Balog Vilmos - Kovács Attila ütközet!
Mosolygós pofonok: Gratulálunk KOKO!
Jeff Fenech vallomása: a szex miatt veszítettem
Ricky „Hitman” Hatton hazatért és visszatért



Nevem:
Hozzászólásom:
MathGuardBiztonsági kérdés, adja meg az összeget:

1XP         WPP      
X      S    N I   IXL
PGK   8UT   3TH      
  A    6      L   XYU
OJ8         WPW      





2012. 05. 22. 10.14
Evezős pótkvalifikáció - Döntős a férfi négypárevezősA Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely és Pétervári-Molnár Bendegúz alkotta négypár beju...Evezős pótkvalifikáció - Döntős a férfi négypárevezős

2012. 05. 22. 09.10
London 2012 - Elárasztották a világhálót az olimpiai fáklyákElárasztották az internetes aukciós oldalakat azok a fáklyák, amelyekkel az olimpiai lánggal futók a...London 2012 - Elárasztották a világhálót az olimpiai fáklyák

2012. 05. 22. 08.38
Nébald György az Olimpiai Bajnokok Klubjának új elnökeNébald Györgyöt választották az Olimpiai Bajnokok Klubjának új elnökévé a szervezet hétfői közgyűlés...Nébald György az Olimpiai Bajnokok Klubjának új elnöke

2012. 05. 22. 08.25
Női vízilabda ob I, döntő - Az Eger a bajnokAz Eger nyerte a női vízilabda-bajnokságot, ugyanis a döntősorozat ötödik, hétfői mérkőzésén 12-7-re...Női vízilabda ob I, döntő - Az Eger a bajnok

2012. 05. 22. 08.16
Balzsay Belfastban védheti meg címét júliusbanJúlius 7-én vagy 14-én, Belfastban védheti meg címét Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) na...Balzsay Belfastban védheti meg címét júliusban





















Impresszum | Elérhetőségek | Jogok | Médiaajánlat | Adatkezelés | 34 felhasznalo online
Médiapartnereink:

             

  
             

 
hírek személyre szabva              

 
Oldal.info az info oldal                

 
        Add to Google    

  
        Milliolap.hu - Hasznos társ az internetezéshez - http://www.milliolap.hu    

 
Sportkatalógus