Tállai András: a sportban rejlik az egészség

image A Belügyminisztérium 5,5 milliárd forintot biztosít az önkormányzatoknak iskolai sportlétesítmények felújítására, építésére Tállai András önkormányzati államtitkár szerint, aki szombaton Abaújszántón felavatta a település általános iskolájának 22,5 millió forintból megépült multifunkcionális, műfüves pályáját.

    A politikus hozzátette, az elmúlt húsz évben nem volt pénzügyi forrás ilyen célokra, de jelenleg olyan kormánya van Magyarországnak, amely felismerte, hogy a sportban rejlik az egészség, az erő és a tiszta lélek, ezért pedig tesz is.
    „A mai gyerekek, a fiatalok nem szeretnek mozogni, igaz, jószerivel nincs is hol, hiszen kevés a sportpálya, ezen próbál változtatni a kormány” – mondta Tállai, aki megjegyezte, az elmúlt évben 392 pályázat nyert az 5,5 milliárd forintból, s ezáltal tornatermek, uszodák újultak meg, sportpályák épültek meg.
    Tállai abbéli reményét fejezte ki, hogy a feltételek megteremtése csak a kezdet.