Születésnap – Még egy feljutásért szorít a 92 éves "Mr. Hockey", Pásztor György

image

Szeretne a magyar jégkorong-válogatott újabb feljutásának örülni Pásztor György, azaz – ahogy a nemzetközi sportéletben hívják – Mr. Hockey, aki hétfőn (ma) ünnepli 92. születésnapját.

    „Soha nem felejtem el, amikor a csapat 2008-ban feljutott, és rá egy évvel a legjobbak között szerepelhetett. Soha annyi gratulációt nem kaptam, mint amiatt a két vb miatt, pedig nem sok közöm volt hozzá” – mondta nevetve az MTI-nek Pásztor György, akit 2001-ben beválasztottak a sportág legendás alakjait tömörítő Hírességek Csarnokába (Hall of Fame). 
    A magyar szövetség tiszteletbeli elnöke elmondta azt is, hogy meglátása szerint ugyan idén nagyon nehéz lesz a krakkói divízió I-es tornán jól szerepelni, de a fiatalítás idővel meghozza a sikert.
    „Bármi lehet Krakkóban. Csodálatos lenne újra átélni egy A-csoportos vb-t magyarokkal. A játékosoknak, a szurkolóknak, a sportvezetőknek, a sportszeretőknek és személy szerint nekem is. Bízom a fiúkban” – tette hozzá a jó egészségnek örvendő Pásztor, aki bátran letagadhatna a korából 20-25 évet. 
    A vb mellett nagyon várja a Fehérvárt is felvonultató osztrák bajnokság rájátszását, valamint a MOL Liga fináléját és a Magyar Kupa négyes döntőjét is.
    „Nagyon jó meccseket láttam az elmúlt időszakban, és a hoki az hoki. Nem tudok meglenni nélküle most sem. Sokat járok a csarnokokba, ha pedig a tévében van közvetítés, azt sem mulasztom el” – fogalmazott.
    A civil foglalkozását tekintve gyógyszerész Pásztor – ahogy kiemelte – az ágyas pálinkát mindig szóba hozza, amikor az egészségéről kérdezik. 
    „Egyrészt megfelelő mértékben javítja a közérzetemet, másrészt külföldi útjaimon mindig van nálam, és remekül lehet vele beszélgetést kezdeményezni az ismerősökkel, barátokkal. Persze, nem mindenki fogadja meg az egészségügyi ajánlásaimat…” – mondta.
    Pásztor György 1933-ban, azaz közel tízévesen választotta a jégkorongot, ám nyaranta sokat vitorlázott is.
    „Akkoriban szó sem volt kilenc-tíz hónapos jeges idényekről. Örültünk, ha novembertől februárig vagy március elejéig jégen lehettünk” – elevenítette fel.
    Mr. Hockey a Nemzetközi Jégkorong Szövetségben (IIHF) 1959-től 1982-ig képviselte Magyarországot. Ezt követően, 1994-ig az IIHF elnökségének tagja volt, és 23 éven át vezette az orvosi és doppingellenőrzési bizottságot.

fotó:www.icehockey.hu