Legjobb magyarként Szilágyi Áron az ötödik helyen végzett a férfi kardozók vasárnap véget ért plovdivi Grand Prix-versenény.
A nemzetközi sportági szövetség (FIE) honlapja szerint Szilágyi a 64-es táblán legyőzte a spanyol Fernando Casarest (15-14), az orosz Makszim Balokot (15-12), majd a fehérorosz Dmitrij Lapkeszt (15-11), aztán a negyeddöntőben - amint azt Kovács Tamás szövetségi kapitány is megerősítette - 15-13-as vereséget szenvedett a 2009-ben világbajnok, 2010-ben és tavaly vb-ezüstérmes német Nicolas Limbachtól, aki utóbb megnyerte a viadalt.
A főtáblára további öt magyar került fel, de ők valamennyien az első fordulóban kikaptak. Gémesi Csanád 43., Lontay Balázs 46., Nemcsik Zsolt 47., Decsi Tamás 56., Iliász Nikolász pedig 61. lett a 142 fős mezőnyben.
A londoni olimpián lesz csapatverseny is a férfi kardozók számára, így a magyaroknak elsősorban a válogatott kvótaszerzéséért érdemes küzdeniük, de az egyéni szereplés sem mellékes. Abban az esetben ugyanis, ha a magyar együttesnek nem sikerül kiharcolnia a részvétel jogát, jól jönnek az egyéni pontok. Szilágyi egyébként tavaly is ötödik volt Plovdivban.
A férfi kardozók legjobbjai két hét múlva Padovában, majd márciusban a Gerevich-Kovács-Kárpáti viadal keretében itthon, illetve a kvalifikációs időszak vége előtt Moszkvában találkoznak.
2012. 05. 22. 10.14 A Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely és Pétervári-Molnár Bendegúz alkotta négypár beju... 2012. 05. 22. 09.10 Elárasztották az internetes aukciós oldalakat azok a fáklyák, amelyekkel az olimpiai lánggal futók a... 2012. 05. 22. 08.38 Nébald Györgyöt választották az Olimpiai Bajnokok Klubjának új elnökévé a szervezet hétfői közgyűlés... 2012. 05. 22. 08.25 Az Eger nyerte a női vízilabda-bajnokságot, ugyanis a döntősorozat ötödik, hétfői mérkőzésén 12-7-re... 2012. 05. 22. 08.16 Július 7-én vagy 14-én, Belfastban védheti meg címét Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) na...