Legyen az XLSport a kezdőlapom
2012. május 22. |   |X. Budapesti Nagy Sportágválasztó és I. Budapesti Nagy Hangszerválasztó || Balaton Bike Fest régi-új köntösben ||  Keresés:





sporthírek sport képek sport videók


















Focimagyar


Szabó a DVSC-ben, Balajti az MTK-nál

  
2012. 02. 22. 04.47  


image
Létrejött az üzlet a két csapat között, mely során Szabó Ádám és Balajti Ádám váltott klubot.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Debrecen és az MTK múlt héten tárgyalásokat folytatott egymással Szabó Ádám és Balajti Ádám játékjogáról.

Az egyeztetések véget értek, melyek eredményeként Szabó a fővárosból Debrecenbe költözik, míg Balajti a kék-fehérek játékosa lesz. Szabó, aki elsősorban védekező középpályás poszton bevethető négy és félévre írt alá az NB I listavezetőjéhez, viszont a tavaszi idényt Mezőkövesden fogja tölteni kölcsönben, írja a dvsc.hu. A 24 éves játékosnak már van egy bajnoki címe, hiszen tagja, sőt alapembere volt annak az MTK-nak, mely 2008-ban az élen végzett az NB I-ben.

Balajti Ádám június 30-ig segíti majd a kék-fehéreket, de a budapesti egyletnek nyáron opciós joga lesz a csatár megvételére, tehát ha úgy döntenek, hogy továbbra is szükségük lesz a támadóra, akkor mással nem tárgyalhat a Debrecen.




XLsport - Futballista



Xlsport Címkék:
DVSC Balajti Ádám Szabó Ádám sporthírek küzdősport sport képek sport videók atlétika táncsport magyar foci külföldi foci labdasportok vízi sportok olimpia autó motor sportbulvár


Csatárt igazolnának a debreceniek
Kondás Elemér az év edzője
Kemény edzések Debrecenben
Dombi Tiborral szerződést hosszabbított a DVSC
DVSC: Három sérült, két távozó
Őrzi veretlenségét a Loki
Hétvégi beharangozó
Ligakupa: A DVSC már a négy között
Jól kezdett a Loki, de a folytatás már nem volt tökéletes



Nevem:
Hozzászólásom:
MathGuardBiztonsági kérdés, adja meg az összeget:

G3K         IAY      
A K    M    7 A   XFT
5 R   FAT   R Y      
5 4    J    Y 5   PWC
BO4         ADE      





2012. 05. 22. 10.14
Evezős pótkvalifikáció - Döntős a férfi négypárevezősA Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely és Pétervári-Molnár Bendegúz alkotta négypár beju...Evezős pótkvalifikáció - Döntős a férfi négypárevezős

2012. 05. 22. 09.10
London 2012 - Elárasztották a világhálót az olimpiai fáklyákElárasztották az internetes aukciós oldalakat azok a fáklyák, amelyekkel az olimpiai lánggal futók a...London 2012 - Elárasztották a világhálót az olimpiai fáklyák

2012. 05. 22. 08.38
Nébald György az Olimpiai Bajnokok Klubjának új elnökeNébald Györgyöt választották az Olimpiai Bajnokok Klubjának új elnökévé a szervezet hétfői közgyűlés...Nébald György az Olimpiai Bajnokok Klubjának új elnöke

2012. 05. 22. 08.25
Női vízilabda ob I, döntő - Az Eger a bajnokAz Eger nyerte a női vízilabda-bajnokságot, ugyanis a döntősorozat ötödik, hétfői mérkőzésén 12-7-re...Női vízilabda ob I, döntő - Az Eger a bajnok

2012. 05. 22. 08.16
Balzsay Belfastban védheti meg címét júliusbanJúlius 7-én vagy 14-én, Belfastban védheti meg címét Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) na...Balzsay Belfastban védheti meg címét júliusban





















Impresszum | Elérhetőségek | Jogok | Médiaajánlat | Adatkezelés | 49 felhasznalo online
Médiapartnereink:

             

  
             

 
hírek személyre szabva              

 
Oldal.info az info oldal                

 
        Add to Google    

  
        Milliolap.hu - Hasznos társ az internetezéshez - http://www.milliolap.hu    

 
Sportkatalógus