Daniel Sturridge, az angol Chelsea csatára leszögezte, csapata
nincs szétesve a keddi, Napoli elleni Bajnokok Ligája mérkőzés előtt.
Tény,
hogy Andre Villa-Boas elképzelései nem arattak osztatlan sikert az
összes játékos körében – a Chelsea csatára mégis cáfolta, hogy Didier
Drogba beszédet tartott volna csapatának a Birmingham elleni meccset
megelőzően.
"Egy
emberként küzdünk, nem vagyunk megosztva" – mondta a 22 éves csatár a
Chelsea TV-nek adott nyilatkozatában. "Összetartunk, egy családként. Úgy
gondolom, ez látható is lesz az elkövetkezendő néhány megmérettetés
során."
A
Chelsea január 28-a óta nem nyert egyetlen mérkőzést sem – az idei
szezon eddigi legeredménytelenebbjüknek ígérkezik azóta, hogy Roman
Abramovics 2003-ban megvásárolta a klubot. A 11 gólnál tartó Sturridge Frank Lamparddal holtversenyben a klub legeredményesebb játékosa.
"Nem
gondolom, hogy ez a hét meghatározó lenne számunkra. Remélhetőleg nem
kerülünk olyan helyzetbe, mint a Birmingham ellen, amikor is hátrányból
voltunk kénytelenek felzárkózni" – hivatkozott a szombati 1-1-es
döntetlenre az FA-kupa 5. fordulójában, ahol ő fejelte az egyenlítő
gólt.
Ma este a 16 között a Napolival néznek szembe, egy olyan csapattal a Seria
A-ból, amelynek sikerült négy pontot elvenni a Manchester Citytől két
csoportmérkőzés során, beleértve a lenyűgöző 2-1-es hazai győzelmet
Roberto Mancini csapata fölött.
"Vannak
nagyszerű játékosaik, akik ráadásul kiváló egységet alkotnak. Nálunk is
megvan ugyanez, így nem aggódunk azon, hogy nekik mi van a
tarsolyukban" – tette hozzá Sturridge. "Nekik van több félnivalójuk, nem
pedig fordítva – ezzel az attitűddel kell pályára lépnünk holnap."
A Bajnokok Ligája
színtere a Chelsea egyetlen reális esélye a sikerre, ráadásul,
amennyiben a csapat ötödik marad a Premier League-ben, Villas-Boas
gárdája ki fog maradni Európa legrangosabb megmérettetéséből a
2012-13-as szezonban.
"Keményen
dolgozunk az edzéseken, a színvonal szemmel láthatóan emelkedett az
utóbbi néhány meccsen. Tudjuk, mit kell tennünk, nem tévesztjük szem
elől a célunkat" – zárta mondandóját a korábban a Machester Cityben
futballozó tehetség.
Fogadás szempontjából érdekesség, hogy az olasz alakulat szorzói folyamatosan csökkenek, ezzel jelezve a várható hazai sikert.