"12 éves voltam, amikor az osztályfőnököm megkérdezte, mi akarok lenni, és azt találtam mondani, hogy sportvezető" – emlékezik egy valósággá lett ábránd első megfogalmazására az olimpiai ügyek-bajok okán egyre sűrűbben közszereplő, 37 éves főügyeletes.
Az elképzelés persze korántsem a semmiből született: "Édesapám ugyanebben a házban egy emelettel feljebb dolgozott az Országos Testnevelési és Sporthivatal jogi és igazgatási főosztályának az élén." S ez még semmi: a mama is testnevelő tanár, az egykori Testnevelési Főiskola korábbi tanulmányi osztályvezetője. A sportvezetői karrier természetesen sporttal is alapozódik, az ifjú Elbert jól kézilabdázott, síelt, focizott. Később a tévé Sportriporter kerestetik vetélkedőjén is indulva döntős, minek nyomán egy kábeltévéadón pár éven át közvetíthette a REAC meccseit, "a Budapest Rádióban pedig szerda esténként a Sportmagazint vezettem". A szükséges felsőfokú papírokat az ELTE testnevelés-népművelés szakán alapozza, majd a TF-en gyűjti be 1995-ben. Egy ideig testnevelő tanár, és – bár "imádtam a gyerekközeget" – csak belecsábul a sportüzletbe, egyebek mellett ott van a műfüves futball- és a rekortánjellegű atlétikai pályák forgalmazásában, "majd a Head céghez kerültem, és átvettem a nagykert". Rákap a fallabdára is, és a játék mellett hamarosan a szövetség főtitkára, majd elnöke. Azután 2001-től a Fidesz-kormány által létrehozott Nemzeti Sportszövetség (NSZ) főtitkáraként bukkan fel, ahol pozícióját egy személyügyi igazgatási diplomával is megerősíti, végül 2006-ban az időközben az önkormányzati és területfejlesztési tárca alá rendelt sportirányításba kerül szakállamtitkárnak.
"Nem iszom alkoholt, nem kávézom, nem dohányzom, az sms az egyetlen mániám" – beszél sportszerű magánéletéről az emellett sokat futballozó és alkalomszerűen síelő államtitkár, aki egy válással a háta mögött jelenleg egyedül birtokolja a kispesti Wekerletelepen társasházi lakását. Ha meg elunja, ott a balatonlellei nyaralólakás, "alig 200 méterre a parttól".
HVG: Úgy hírlik, az államfő és a miniszterelnök nem lesz ott a pekingi olimpia hivatalos megnyitásán. Sportvezetőként ezt nyilván fájlalnia kell, de nem gondolja mégis, hogy az emberi jogok, a demokrácia szempontjából némileg hasonlatos a helyzet, mint 1936-ban, amikor egy utóbb bűnösnek bizonyuló rendszer legitimálta, népszerűsítette magát a Játékokkal?
Elbert Gábor: A kérdést akkor kellett volna feltenni, amikor odaítélték Pekingnek az olimpiát. Akkor miért nem volt felzúdulás? Amit a tibetiek tesznek, annak természetesen megvan a maga helye, s vannak politikai szervezetek, ahol az ilyesmiről dönteni kell. A sportolóknak azonban aligha van közük ehhez – szóval a magam részéről abszolút eltökélt vagyok az ügyben.
– Milyen nagyot fordult a világ! Az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja kapcsán erőnek erejével itthon marasztaltak, most meg mindenek ellenére megyünk. De hát mit elvizünk itt: megkapott bennünket, hogy már kisfiúként sportvezető szeretett volna lenni. Ma, felnőtt fejjel, megfogalmazná nekünk, mi az, amit ebben szépnek lehet találni?
– Talán azt, hogy én mindig szeretek valamit felépíteni. Korábban több cégnél is dolgoztam, és ott is az volt a dolgom, hogy valamit egy-másfél év alatt felépítsek. A működtetés már kevésbé izgat. A Nemzeti Sportszövetségben is a nulláról építkeztem, ráadásul én lettem a híd az idősebb és a fiatal sportvezetők között, édesapám, illetve az életkorom révén.
– Még ez is kevés lehetett, amikor nem mi kaptuk a 2012-es foci-Eb rendezési jogát… Azt ki szúrta el?
– Igazat adok Gyárfás Tamásnak, hogy a mi pályázatunk volt a legjobb, de hát nem ez döntött. Vagyis: a pályázatot nem elveszítettük, hanem nem mi nyertük meg. Ami azért nagy különbség. Egyébként órákig beszélgethetnénk arról, hogy az ország valóban felkészült-e arra, hogy Eb-t rendezzen. Vagy arról, hogy érdemes-e, és ha igen, akkor miért.
– Ez már szinte filozófia. Sportvezetőként viszont kénytelen operatív módon eljárni. Például az olyan kínos ügyekben, mint amilyen Kovács Ágnes olimpiai bajnokunk afférja volt a doppingellenőrökkel. Ott látszólag nyertek: az úszónőt utóbb felmentették, ő viszont röviddel rá visszavonult. Mindenki nimbusza megmenekült. Megegyeztek?
– Hadd válaszoljak egy történettel: a DSF csatornán volt valamikor egy beszélgetés a német focista Jürgen Klinsmann-nal, aki ugye köztudottan nem volt jó viszonyban csapattársával, az utóbb nálunk is kapitánykodó Lothar Matthäusszal. Mi a véleménye Lotharról? – kérdezte a riporter Klinsmanntól. Mire ő: kérem a következő kérdést…
– Milyen szellemesen vágta ki magát. Most mégis játsszuk azt, hogy kétszer egymás után nem lehet ugyanazzal a fordulattal kitérni. Mert nyilván érdekes dolgokat mesélhetne előző munkahelye, az NSZ Fidesz által történt megalapításáról – akkor látszólag a Schmitt Pál vezette MOB ellenében. Azóta jelentős változás állt be az érintettek vonzalmaiban. Beavatna?
– Amikor megjelentek új szereplők a sportban, ez nyilván sértette a meglévő status quót. De nekem erről az a véleményem, hogy a sport önmagát teszi tönkre azzal, ha folyton kiviszi a nyilvánosság elé vélt vagy valós harcait. Ez csak kárt okoz a magyar sportnak. Be kell csukni az ajtót, és a sporton belüli problémákat rendezni kell, de kifelé csakis egységet és erőt szabad sugározni. Az elmúlt másfél évben örömömre szolgált, hogy ezt sikerült megteremteni. Kivéve az utolsó két hetet.
– Valami kiszivárgott, és mi nem vettük észre?
– Arra gondolok, amit a MOB-nál Molnár Zoltán ügyvezető igazgató folyamatosan híresztelni próbált, hogy az egyes szövetségek nem kapják meg az olimpiai felkészüléshez szükséges pénzeket. Ez ugyanis nem igaz, nem valós probléma.
– És amikor az olimpiai bizottságban felrótták Schmitt Pál elnök párttisztségben is megnyilvánuló politikai elkötelezettségét? Kinek drukkolt a szavazásokkor?
– Ha a MOB közgyűlése úgy dönt, hogy neki megfelel Fidesz-alelnökként is, akkor ez rendben van. Ha persze úgy döntöttek volna, hogy nem felel meg, akkor az is rendben lett volna.
– Nem is értjük, ha ennyire diplomatikus, miképpen jutott el házasságának felbomlásáig?
– Az már történelem. 1997-ben váltam. Viszonylag hosszú kapcsolat volt rövid házassággal.
– Ha ismét párt választana, mennyire lenne szempont a jelölt múltja? Mármint a sport vonatkozásában…
– Ha a külsőt nézzük, biztos szempont, hogy alkatra sportos legyen. De az is, hogy vágjon az esze, és legalább érdeklődjön a sportok iránt.
– Önnek viszont bármilyen jól vág az esze, és bármennyire érdeklődik a sportok iránt, számolnia kell azzal, hogy állása vonzóvá válhat mindenféle politikai ejtőernyős számára. Pláne hogy az ellenzék menetkész állapotban tartott seprőkkel készül a nagytakarításra…
– Itt szakmai alapon kell dönteni. A politikai hovatartozás nem lehet szempont. Persze amikor elvállaltam ezt a beosztást, tudtam, hogy bármikor vége lehet. Egy a lényeg: úgy kell végezni, hogy este belenézhessek a tükörbe.
LINDNER ANDRÁS – HORVÁTH ZOLTÁN
