Szombat este hét órától került megrendezésre a gödöllői Szent István Egyetem sportcsarnokában a Pit-Bull Kupa.
A rendezvényt a zsámboki pit-bullok szervezték, és munkájukért minden dicséret megilleti őket. Az összecsapásokat igen nagy érdeklődés követte, mintegy 500 fős vendégsereg nézte végig a meccseket. Akik ellátogattak Gödöllőre igen színvonalas mérkőzéseket láthattak, közöttük egy két igazán kiemelkedő találkozóval. Bagó Attila és Antal Ferenc összecsapása talán ez este egyik színvonalasabb mérkőzése volt. Kovács Attila és Csomor András összecsapásán a két versenyző a végkimerülés határáig küzdött egymással. Az este talán legkiegyensúlyozottabb mérkőzése Dolog György és Besztercei Móric között zajlott, amit mi sem mutat jobban, mint hogy már az első 30 másodpercben mindkét harcosra rá kellett számolni. Az este utolsó mérkőzése a sokak által várt visszavágó volt Zathureczky Zsolt és Tóth Tamás között. Mindkét versenyző nagyon erősen kezdett. Tamás inkább az állóharcot szerette volna erőltetni, ám Zsoltinak sikerült lehengerelnie őt a földre ahol is egy karfeszítésbe vitte Tamást, aki csodával határos módon kibírta ezt, ám ez is csak egy rövid haladékot adott neki, mert nem sokkal később Zsolti egy olyan fojtásba fogta, amelyből nem volt menekvés. A Pit Bullok tehát ismét kitettek magukért. Akik nem jöttek el igazán sajnálhatják.
A versenyzők névsora
1. Horváth Botond (Sorosksár) – Rozmaring Mátyás (Hatvani Full Kontakt) 2. Gerhart Gábor (Zsámbok) – Pallás Richárd (Debrecen) 3. Gerhart Márton (Zsámbok) – Nagy Dominik (Esztergomi Kempo Klub) 4. Kertész Róbert (Soroksár) – Váradi Tamás (Gyomaendrőd) 5. Bagó Attila (Dunaharaszti) – Antal Ferenc (Debrecen) 6. Rozmarindg Péter (Hatvan) – Szolomayer László (Ózd) 7. Kovács Attila (Mátészalka) – Csomor András (Soroksár) 8. Szabó Richárd (Soroksár) – Vámos Csaba (Nyíregyházi Selmeczi Team) 9. Lakatos Albert (Zsámbok) – Töreki László (Soroksár) 10.Perge Róbert (Zsámbok) – Szabó Gábor (Nyíregyházi Selmeczi Team) 11. Dolog György (Ászok Judo Mezőtúr) – Beszterczei Móricz (Ózd) 12. Zahari Máté (Debrecen) – Perge Tamás (Zsámbok) 13. Zathureczky Zsolt (Soroksár) – Tóth Tamás (Zsámbok)
Nem a honlappal van baj. szerintem ehhez az íráshoz nincs köze sem Joenak sem Gyurinak. vauu
#11 enikő
2009-12-08 15-55-25
jó volt a meccs
#10 k-1
2009-12-08 15-38-49
gyerekek én azt akartam mondani hogy gyenge az informácios vonal gyuri a harcosok edzöje joe pedig xl informáciok mogulja de akkor sincs valami rendben a honlapon
#9 XLsport . Joe
2009-12-06 14-06-11
Üdv.
Ennyi képet kaptam, és nem kaptam még videót.
#8 Szikla
2009-12-06 13-12-08
mennyi nagy okos van itt ahelyett hogy vitatkoztok miért nem kérdezitek Joe t én ismerem ezt én ismerem azt de egyikőtök sem tudja mi van kérdezzetek gyerekek na ne engem mert én nem szálok vitába senkivel sem valoban Joe nem a Pitbull team fönöke mert az Sándor Gyuri ) egyébként most tényleg kevés kép van fent Joe és hiányolom a videókat is miért nem teszitek fel szívesen vissza néznék egy két meccset itthon is mivel a ringből vagy épp mellőle nem úgy látom néha )na meg jó itthonról kielemezni régebben mindig fel tettétek a visz lát a következő gálán
#7 K-9
2009-12-05 18-30-22
Benézted cimbi, Joe a jóbarátom, és éppen Érden volt aznap, én ott találkoztam vele, és több mint 1000 kép van is fent az xlsporton. Amúgy ő sosem volt a Pitbull Team főnöke megsúgom. vauuuu
#6 k-1
2009-12-05 09-40-25
figyeljide kicsi cica haemlékszel amikor joe volt a fönök akkor egy ijen gálárol volt 500-kép most van 30, amugy meg sajnálak mert olyanbutavagy hogy azmár fáj picike cicuska
#5 K-9
2009-12-03 10-12-27
K-1-nek az a baja, hogy az XLsport 3 anyagot is feltesz egy olyan versenyről amit más sportlapok leszarnak, lehet hogy K-1 féltékeny, vagy az is lehet hogy az ő versenyéről nem írt az xlsport. vauuu
2012. 05. 22. 09.10 Elárasztották az internetes aukciós oldalakat azok a fáklyák, amelyekkel az olimpiai lánggal futók a... 2012. 05. 22. 08.38 Nébald Györgyöt választották az Olimpiai Bajnokok Klubjának új elnökévé a szervezet hétfői közgyűlés... 2012. 05. 22. 08.25 Az Eger nyerte a női vízilabda-bajnokságot, ugyanis a döntősorozat ötödik, hétfői mérkőzésén 12-7-re... 2012. 05. 22. 08.16 Július 7-én vagy 14-én, Belfastban védheti meg címét Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) na... 2012. 05. 22. 08.08 A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban: