Osztrák hokiliga - Ljubljanai bírság és eltiltások
2012. 02. 17. 14.49
A ligát sértő magatartás miatt 10 ezer eurós bírságot kapott a szlovén Olimpija Ljubljana az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) fegyelmi bizottságától, míg Matija Pintaric kapus és Hannu Ja:rvenpa:a: vezetőedző eltiltással bűnhődik.
A Ljubljana a középszakasz utolsó, keddi fordulójában úgy kapott ki büntetőkkel a Red Bull Salzburgtól, hogy Pintaric a rávezetés során szándékosan kiállt a kapujából. Az Olimpija ezzel elérte, hogy a negyeddöntőben ne a Salzburggal, hanem a Sapa Fehérvár AV19 együttesével csapjon össze.
Amint az EBEL honlapja pénteken jelezte: a Ljubljana 10 ezer eurós bírságot kapott. Pintaric tíz találkozón nem léphet pályára, ebből négy találkozóra szóló eltiltását három hónapra felfüggesztették. A tréner négy meccsen nem vehet részt, ebből kettő letöltését ugyancsak három hónap próbaidőre felfüggesztették.
A rájátszás első körében a Fehérvárnál van a pályaelőny. A két csapat ebben az idényben hatszor találkozott egymással, és ötször a Volán győzött. Az egyik fél negyedik sikeréig tartó negyeddöntős sorozat vasárnap rajtol, a további játéknapok: február 21., 23., 26., és - ha szükséges - 28., valamint március 1. és 4.
2012. 05. 22. 09.10 Elárasztották az internetes aukciós oldalakat azok a fáklyák, amelyekkel az olimpiai lánggal futók a... 2012. 05. 22. 08.38 Nébald Györgyöt választották az Olimpiai Bajnokok Klubjának új elnökévé a szervezet hétfői közgyűlés... 2012. 05. 22. 08.25 Az Eger nyerte a női vízilabda-bajnokságot, ugyanis a döntősorozat ötödik, hétfői mérkőzésén 12-7-re... 2012. 05. 22. 08.16 Július 7-én vagy 14-én, Belfastban védheti meg címét Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) na... 2012. 05. 22. 08.08 A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban: