Orosz rulett, avagy merre tart a Fedor hajó!

image

Emberi tekintet, jó lélek és teljesen pozitív hozzáállás a sporthoz és az élethez. Ezekkel a szavakkal lehet a legjobban körülírni az MMA ranglisták hajdani éllovasát Fedor Emelianenko-t.  

Legendaként tekintünk rá, hiszen hosszú éveken keresztül uralta a nehézsúlyt, akkor, amikor még a nehézsúlyú MMA világ élvonala, japánban bunyózott! Kevés olyan ikonikus alakja van az MMA világának, akit akkora nimbusz övezne, mint Fedor-t, köszönhető ez annak, hogy mikor a csúcson volt, valóban verhetetlen ellenfélnek számított, senki nem találta az ellenszerét sem a földön sem állva. Ezek mellett emberileg is nagyon szimpatikus figura, aki mindig képes mosolyogni és soha nem szólt egy rossz szót egyik ellenfelére sem, és persze nem utolsó sorban nehézsúlyú! A nehézsúly mind a profi ökölvívás mind az MMA tekintetében a legnépszerűbb súlycsoport, hiszen az emberek valóban szörnyetegeket akarnak látni a ringben, pontosabban olyan hősöket, akik szörnyetegeket győznek le. Fedor legyőzöttfedor_olimpic_game.jpg mindenkit, más hősöket és szörnyetegeket egyaránt, japánban már-már hisztérikus népszerűségnek örvend még Oroszországban talán ő a legnépszerűbb sportoló, nem véletlen hogy az orosz szakaszon ő vitte az olimpiai lángot anno. A korábbi nehézsúlyú világelső a Pride FC végén hagyta ott a szervezetet és szépen lassan Amerika felé vette az irányt, azonban az itt történt dolgok már nem csillognak olyan fényesen az eredmény listáján.

A lejtmenet akkor kezdődött mikor 2006. december 31.-e után Fedor otthagyta az akkor már feltehetően haldokló Pride FC-t és ezzel egy hosszú hattyúdal vette kezdetét. Az orosz ekkora Mark Hunt-ot verte egy igazán impozáns meccsen és nagyobb nyilatkozatok nélkül távozott a japán giga szervezettől. 2007. áprilisában Fedor-nak Szent Péterváron szervezett egy gálát A Bodog Fight (M-1 együtt működéssel), ellenfele a korábban középsúlyban vitézkedő amerikai birkózó Matt Lindland volt. Lindland a mérkőzésre nem szedett fel túl sok súlyt így Fedor tulajdonképpen egy naturális középsúlyúval találkozott. Lindland keményen bekezdett néhány ütéssel, melynek folyamán Fedor szeme szinte azonnal felrepedt, az amerikai kiemelte ellenfelét ám Fedor folyamatos kötélfogásának köszönhetősen nem sikerült megdobni az oroszt, sőt miután a bíró elengedtette Fedor-al a kötelet még az orosz jött ki jobban a dobásból és felülre került. Innentől kezdve Fedor néhány ütéstől eltekintve folyamatosan kereste a fogást Lindland-on és nem sokkal a harmadik perc előtt meg is találta egy karfeszítés képében. A hazai közönség őrjöngött, hiszen a nemzeti hős legyőzte az amerikai „szörnyet”, Putyin 300px_Fedorbelt.jpgszintén boldog volt az első sorban és az M-1 emberei is igazán elégedettek voltak védencükkel! Sokan úgy gondolták ezek után Fedor főleg Oroszországban fog mérkőzni ám úgy néz ki rajta kívül nem volt túl sok eladható harcos az országban ugyanis az év végén visszatért Japán-ba a Yarennoka elnevezésű gálára. A Yarennoka egy volt Pride szervezők által szervezett gála volt, amely hathatós M-1, FEG valamint Deep-es szervezők segítségével jött össze. Az újévi gála fő mérkőzését cikkünk hőse vívta, mégpedig nem mással, mint a K-1 ázsiai óriásával Hong-Man Choi-al. Klasszikus Dávid és Góliát harc, amit imádnak a japán szurkolók. Fedor neki ugrott méretes ellenfelének, majd a földre kerülve Choi került felülre, a koreai harcos azonban nem nagyon erőltette a GNP technikákat, hiszen tudta az orosz bármikor megfoghatja őt alulról, egy karfeszítés próbálkozásból ugyan még kijött Choi és azonnal az őt otthagyó Oroszra támadt. Az álló bunyó során, Fedor állcsúcson vágta Choi-t egy erős balcsapottal, akin bár átszaladt az ütés, ismét felső pozícióba került, ám itt már hősünk eldöntötte a mérkőzést egy karfeszítéssel. A japán rajongók természetesen a fellegekben jártak, hiszen Fedor.jpga kicsi ismét legyőzte a nagyot. Az UFC ekkortájt már nem egyszer leült tárgyalni Fedor csapatával ám a tárgyalások mindig kútba estek. Dana White az UFC elsőszámú embere sose szokott részleteket elárulni a tárgyalásokról azt azonban elárulta, hogy az M-1 Global úgy engedte volna aláírni Fedor-t az UFC-hez ha közösen szervezhetnek gálát. White erről hallani sem akart, tegyük fel jogosan, hiszen az UFC már akkor is és az óta is monopolhelyzetben van az MMA terén. Az M-1 később az szivárogtatta ki hogy Fedor-t az UFC nem engedte volna Sambo versenyekre…. A teljes igazságot talán sose fogjuk megtudni ám tény ami tény, Fedor anyagi követelései nem kicsik, az UFC elvileg ezt hajlandó lett volna a tárgyalások végén kifizetni azonban az M-1-el való közös munkáról hallani sem akartak. Időközben Amerikában elindult az Affliction láz, az elején minden komolyabb sportoló az Affliction pólóiban és ruháiban vonult be, legyen az MMA rendezvény (UFC) vagy éppen egy profi bokszmérkőzés. Olyan sportolók hordták az Affliction ruháit, mint Shane Mosley, Oscar De La Hoya vagy az UFC bajnokai. Aztán az Affliction gondolt egyet és Oscar De La Hoya-val azaz a Golden Boy Promotion-el együtt működve összehoztak egy Affliction gálát. A korábbi IFL sztárok mellett néhány Pride legendát is sikerült a szervezethez invitálni azonban a legnagyobb siker minden bizonnyal Fedor leigazolása volt, aki 2008-ban megkezdte az amerikai menetelést a korábbi UFC bajnok Tim Sylvia ellenében. A 350px_Fedortim.jpgmérkőzésen terítékre került a WAMMA nehézsúlyú bajnoki öve is ám ez se nagyon hozta Sylvia-t ugyanis az amerikai harcosban mintha nem égett volna a tűz. Az orosz viszont bizonyítani akart minden áron és azonnal nekiment az ellenfelének, akit végül 36 másodperc alatt feladásra kényszerített egy hátsó fojtással. A gála után a rajongók nagy része úgy gondolta, hogy Amerikába jött az orosz megváltó és kipucolja Lesnar-éket a súlycsoportból. A gála után, mint kiderült az Affliction igen komoly gázsikat fizetett ki a harcosoknak. Az Affliction húzóneve Fedor volt ezért a következő mérkőzésére a jó széria után lévő Andrei Arlovski-t kötötték le neki. A gála előtt az orosz edzője többször nyilatkozta, hogy a felkészülés nem a legjobb ütemben zajlik, ugyanis Fedor sokat kihagy a filmszerepe miatt. Arlovski ebben az időszakban nagyon felkapott harcos volt, profi boksz karrierjét tervezgette még a világhírű edző Freddie Roach ódákat zengett a kéztechnikájáról. A mérkőzést jól is kezdte a Fehérorosz Arlovski lábrúgásaival és jó távolságtartásával vitte a menet első felét, Fedor nem találta az ütőtávot és Arlovski egyre jobban érezte a győzelmet az ökleiben, a sarokba terelte orosz riválisát és egy repülő térdessel pontot akart tenni a meccs végére, ám egy reflexből jövő jobbcsapottal Fedor aludni küldte őt. A mérkőzés igazi ki-ki küzdelem volt így a rajongók végre örülhettek, hogy valaki megszorongatta kedvencüket, voltak azonban olyanok is, akik élesen kritizálták Fedor-t. Az eFedorsambo.jpgdzője Voronov szerint el kell döntenie, hogy a továbbiakban mire is koncentrál ezt a mérkőzést ugyanis kizárólag rutinból nyerte meg. A tárgyalások ismét megkezdődtek és a meccsszervezők összehozták a Josh Barnett elleni mérkőzés párosítását, ekkoriban ez volt a nagybetűs nehézsúlyú álommeccs, ami az MMA-ban létrejöhetett azonban beütött az, amit Dana White előre megjósolt. Az Affliction túl komoly fellépti díjakat adott ki a versenyzőknek és ezt bizony nem bírta kitermelni így a harmadik gála kútba esett és a szervezet szépen lassan a feledésbe merült maga mögött hagyva pünkösdi királyságát. Az M-1 ismét a tárgyaló asztalokhoz ült, Dana White-nak jelezték, hogy készek szerződni, ha társulhatnak, mondanom sem kell a szerződés nem lett aláírva. Végül Fedor a Showtime televíziós csatornával kötött szerződést és ennek értelmében a náluk futó Strikeforce szervezethez került. Fedor első ellenfele a nagy ütő és szép győzelmeket begyűjtő Brett Rogers volt. Fedornak meggyűlt a baja nagyon küzdeni akaró amerikai ütőgéppel, aki többek között még az orrát is eltörte, a második menetben azonban újra villant az orosz jobb keze és végül TKO-val győzte le Rogers-t. Az orosznak ekkor került utoljára terítékre WAMMA nehézsúlyú bajnoki címe, amit kétszer sikeresen megvédett. Ez a cím valószínűleg inkább az M-1 Global közben járása miatt volt fontos, hiszen a címet, mint független bajnoki címet tartották számon. 2010 nyarán Fedor összekerült a brazilok egyik MMA kiválóságával Fabricio Werdummfedor_werdum.jpgal, Fedor jól kezdte a mérkőzést és le is ütötte ellenfelét azonban hirtelen beugrott a brazil guradja-ba aki szinte azonnal rátett egy háromszög fojtást melyet végül egy karfeszítéssel fejezett be! Az orosz tehát elkönyvelhette élete első valódi vereségét. Sokak szerint Werdum tudatosan csalta a földre riválisát ám a nagyközönség előtt inkább az a teória ált, meg hogy csak belenézett a karfeszítésbe hisz ez ebben a sportban előfordulhat. Ekkor már köztudott volt, hogy a Strikeforce egy nehézsúlyú nyolcas tornát ír ki melynek győztese lesz az igazi nehézsúlyú bajnok. Impozáns nevek kerültek a tornába és valóban úgy nézett ki, hogy végre van valaki, aki bebizonyíthatja, hogy van élet az UFC-n kívül is. Fedor az első körben a jó nevű Antonio Silva ellen kezdett, ám a brazil erőfölénye érezhető volt az egész mérkőzés folyamán, amit kétmenetnyi verés után beszüntetett az orvos, az orosz sérülései miatt. Az orosz harcos tehát zsinórban elszenvedte második vereségét is és ezúttal csak a méretre volt fogható a dolog. A feketeleves ezután jött, kiderült ugyanis hogy a Strikeforce eladta magát a Zuffa-nak melynek értelmében a szervezet minden bizonnyal 2-3 éven belül meg fog szűnni. Dana White lenyilatkozta, hogy Fedor nem más, mint egy felfújt lufi, amit szép nagyra fújtak japánban és most szépen leeresztik Amerikában. A rajongók persze felháborodva fogadták a nyilatkozat10_Fedor_Henderson.jpgot és remélték, hogy kedvencük nem vonul vissza, nem sokkal később a Strikeforce bejelentette, hogy Fedor legközelebb a félnehézsúlyú Strikeforce bajnok Dan Henderson ellen száll harcba. A 40 éves ellenfele remek szériát tudott maga mögött mikor a meccsre érkezett ám a tényen ez nem változtatott, Henderson előtte közép és félnehézsúlyban vitézkedett mégis ő ment fel nehézsúlyba. Dana White a mérkőzés előtt elmondta, hogy Fedor ezen a meccsen semmit nem nyerhet, ha elveri őt Dan akkor egy félnehézsúlyú veri el, ha pedig ő győz, akkor is csak egy nála kisebb súlyúval bírt el. Sokan biztos Fedor győzelmet vártak, Amerika lázban égett még Henderson szépen csöndesen készülgetett. A nagy nap eljött és a két harcos egymásnak feszült, Hendo az elején elkapta egy ütéssel a bátran támadó oroszt majd a ketrecnél egy kicsit megsanyargatta annak belső combját. Mikor eljöttek a ketrectől Fedor egy szép ütéssel leütötte ellenfelét, akire rá is rontott Henderson azonban egy nagyszerű mozdulattal mögé került és egy elemi erejű jobbossal pár másodperce lekapcsolta a villanyt Fedor-nál. A bíró mma_emelianenko.jpgbeszüntette a mérkőzést, ám a lámpaoltás tényleg rövid volt így a rajongókban és Fedor-ban azonnal megfogalmazódott a dolog hogy a mérkőzés túl korán lett beszüntetve. Fedor nem tudta megmondani a mérkőzés után, hogy folytatja e karrierjét azonban Henderson ott a ketrecben azt mondta neki, hogy így nem fejezheti be a karrierjét. Dana White pedig természetesen nem győzte hangoztatni, hogy ő megmondta, hogy Fedor túl van becsülve és nem ér többet, mint Kimbo Slice! Nem sokkal később egy UFC sajtótájékoztatón White azt is bejelentette nem kívánnak élni Fedor utolsó meccsének megrendezésével, nem tartanak igényt az oroszra. Az M-1 azonnal reagált, hogy Fedor-nak nem a Strikeforce-al hanem a Showtime-al van szerződése így nem kirúgták őt csak nem dolgoznak vele együtt. Pár héttel a mérkőzés után Fedor hivatalosan is lenyilatkozta, hogy folytatni szeretné a karrierjét, mert mind a barátai mind a családja ezt javasolta neki. A kérdés persze most már csak az, hogy merre folytatódik a történet. A tervek szerint Oroszországban szerveznének neki egy mérkőzést, melyet a Showtime közvetítene, aztán visszatérnének Japánba, de természetesen továbbra is tárgyalásokat folytatnak több kisebb amerikai szervezettel is. Az orosz gáláról még semmi hivatalos nem látott napvilágot, ám olyan pletykák láttak napvilágot, amiben Fedor managere egy kicsit parasztvakítóan beszélt. A tervek szerint ugyanis az orosz gálára egy volt Pride harcosat akarnak hozni Fedor-nak, ám az igazi nagy Pride legendák jelen pillanatban az UFC-ben harcolnak. Konkrét név is napvilágot látott ahol Finkelstein Kevin Randleman-t említette, mint ellenfelet,Fedor_Emelianenko.jpg Randleman bizony bőven látott szebb napokat, arról nem is beszélve, hogy nemrég ő is a középsúlyban mutatta meg tudását. A kérdés tehát most nyitott vajon mi lesz az egykori legendával. Tény hogy Japánban még eladható a neve, azonban az is tény hogy a japán MMA jelenleg nincsen abban a helyzetben, hogy egy komoly nehézsúlyú nevet megfizessen, esetleg egy közös szervezés során, de a kérdés akkor is ott van, ki ellen küzdjön Fedor. A megannyi japán név nem sokáig lesz érdekes, a nagyobbak közül szóba jöhet Fujita, Yoshida vagy éppen Nakao ám e mérkőzések sport értéke ma már valahogy nem az igazi, azonban ha ellenük vereséget szenvedne Fedor olyan kaliberű nimbuszrombolással fejezné be a karrierjét, mint Mike Tyson vagy éppen Roy Jones Jr. Nemzetközileg szóba jöhet még akár Mirko Filipovic is vagy egy újabb Arlovski elleni mérkőzés, ha viszont biztosra akarna menni az M-1 lehet, hogy a jelenleg profi bokszban vitézkedő Kimbo Slice-al járnának a legjobban. Jelenleg Finkelstein azt vallja, hogy Fedor-ben még legalább van 5-6 év ám arra a kérdésre, hogy ez az orosz vagy az üzleti csoport érdeke korrekt választ adott, ugyanis nem tagadta, hogy az M-1-nek is volt beleszólása a kérdésbe. Az orosz üzletember kifejtette, hogy egy egyedüli szervezésű gálát szeretnének, tartani Moszkvában vagy Szentpéterváron majd Fedor-t be akarják nyomni egy újévi japán gálára. A későbbiekben, azaz két felhozó mérkőzés után pedig vissza szeretnének térni Amerikába hogy végül, bevegyék a piacot. Hogy mi lesz ennek az egész huzavonának a vége? A kérdésre a választ talán nemsokára megtudhatjuk, és talán kiderül mikor sül el az a bizonyos golyó ebben az orosz rulett játszmában!

Kovács Attila – Supras