Olimpiai evezős és kajak-kenu pálya épülhet Csepelen

image Csepelen olimpiai evezős és kajak-kenu pálya épülhet a kormány döntése értelmében.

    „Ismét fontos lépéshez ért a sportlétesítmény-fejlesztés” – jelentette ki a csütörtöki sajtótájékoztatón Vígh László sportberuházásokért felelős miniszteri biztos. Hozzátette, olyan pályát akarnak építeni, amely nemcsak világ- és Európa-bajnokság, hanem akár olimpiai versenyek rendezésére is alkalmas lesz. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szeptemberben kijelentette, a MOB teljes mellszélességgel kiáll amellett, hogy Budapest pályázatot nyújtson be a 2024-es nyári olimpia megrendezésére.
    Vígh László elmondta: a kormányhatározat arról szól, hogy az ő csapata, a két sportági szövetség, a csepeli önkormányzat és evezős klub alkotta munkacsoport kezdje meg a hetvenhektáros terület feltérképezését és tervezze meg a munkafolyamatokat.
    Vígh szerint erre a feladatra másfél-két hónapjuk van és ideális esetben 2017-18-ban kerülhetne sor az átadásra.
    Németh Szilárd, Csepel polgármestere és országgyűlési képviselője többek között arról beszélt, hogy a tízmilliárdos nagyságrendű beruházásnak, amelyet Tarlós István főpolgármester személyesen is támogat, decemberig le kell tenni a terveit a kormány elé. Hangsúlyozta, a kormánydöntés által előnyben vannak Szegeddel szemben, hogy Budapest olimpiarendezése esetén Csepel legyen az evezős és kajak-kenu versenyek helyszíne. A megoldandó problémák között említette, hogy a terület jó része magántulajdonban van, de kiemelte, megvan a szándék a visszavásárlásra.
    Regényi Tamás, a Magyar Evezős Szövetség elnöke egyrészt köszönetet mondott, hogy ilyen világszínvonalú pálya épülhet, másrészt megemlítette, hogy Csepel számára számos előnnyel járhat annak megvalósulása; területrendezés és munkahelyteremtés szempontjából is sokat jelenthet a kerületnek, továbbá világversenyeknek adhat majd otthont.