Nem lesz Formula-1-es verseny Bangkokban

Thaiföld terve arra, hogy Formula-1-es versenyt rendezzen ellenállásba ütközött, a bangkoki vezetők megtiltották, hogy a város történelmi negyedében versenyt rendezzenek.

Áprilisban a hatóságok azt közölték, hogy az 5995 méter hosszú pályát a Royal Thai Naval Dockyard mellett jelölik ki Bangkokban, abban a reményben, hogy 2015-ben már Formula-1-es versenyt rendezhetnek.

A pálya vonalvezetése érintette volna a Grand Palace-t, a Születés Templomát és a Győzelmi Emlékművet.

A terveket azonban valószínűleg nem sikerül megvalósítani, mivel a bangkoki városi hatóságok egy olyan törvényt fogadtak el, melyben megtiltják a versenyt ezen a területen.

„A törvény május 16-án lép életbe, mely megtiltja Bangkok belvárosában a versenyzést, mert ezt a területet meg kell óvni a kultúra és a művészet számára” – közölte a várostervezési osztály igazgatója.

Azt még nem tudni, egy másik helyen kijelölésre kerül-e a pálya.
 
Formula.hu