Mise, gólok és örömfoci a katolikus papok gyulai teremlabdarúgó Eb-jén
2012. 02. 10. 17.16
Portugál győzelmet hozott a katolikus papok Gyulán rendezett teremlabdarúgó Európa-bajnoksága. A hatodik alkalommal lebonyolított tornán a két püspököt a soraiban tudó házigazda magyar válogatott - 11 csapat között - az ötödik helyen végzett.
A szervezők tájékoztatása szerint az Eb programjában a fő helyet minden nap a szentmise foglalta el, ezt követően reverendából mezbe öltöztek az atyák és következhetett a játék.
A magyar válogatott, soraiban Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel és Palánki Ferenc egri segédpüspökkel, kitűnően helytállt, és végül ötödik lett, de nagyon közel járt az elődöntőhöz. Összességében bejött a papírforma, ugyanis évek óta a lengyel, a portugál, a horvát és a bosnyák csapat kerül a legjobb négy közé, ami nem véletlen, hiszen ezekben a válogatottakban olyan papok is pályára léptek, akik korábban élvonalbeli futballistaként kergették a labdát hazájukban.
A tornát Portugália nyerte, másodikként Horvátország, harmadikként pedig Lengyelország zárt.
2012. 05. 22. 09.10 Elárasztották az internetes aukciós oldalakat azok a fáklyák, amelyekkel az olimpiai lánggal futók a... 2012. 05. 22. 08.38 Nébald Györgyöt választották az Olimpiai Bajnokok Klubjának új elnökévé a szervezet hétfői közgyűlés... 2012. 05. 22. 08.25 Az Eger nyerte a női vízilabda-bajnokságot, ugyanis a döntősorozat ötödik, hétfői mérkőzésén 12-7-re... 2012. 05. 22. 08.16 Július 7-én vagy 14-én, Belfastban védheti meg címét Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) na... 2012. 05. 22. 08.08 A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban: