Májusi választások gyerekeknek

image Április elején a magyarországi országgyűlési választások, május végén pedig az európai parlamenti választások kötik le majd a felnőttek figyelmét, de május 23-án és 24-én (pénteken és szombaton) a gyerekek is élhetnek választási jogukkal.

XIV. Budapesti Nagy Sportágválasztó – A SPORT NAPJAI
2014. május 23-24. – Merkapt Sportközpont, Budapest, X. Maglódi út 12/a

A XIV. Budapesti Nagy Sportágválasztón a gyerekek ugyan nem a politikai élet alakulásába szólhatnak bele, de saját kis életükben ép oly fontos döntéseket hozhatnak. Az eseményen nem csak a verbális ígéretek alapján kell dönteniük, hanem a választás előtt ki is próbálhatják a nekik szimpatikus sportágak mindegyikét, s mielőtt letennék a voksukat egy adott mozgásforma mellett, megtapasztalhatják, hogy valójában melyik is az „igazi” számukra.

A Budapesti Nagy Sportágválasztón ismét közel 100 sportágat ismerhetnek meg interaktív módon a gyerekek, de akár a tinik, a tinédzserek, a felnőttek és nyugdíjasok is, hiszen a rendezvény korhatár nélkül mindenki számára kínálja a mozgás gazdag életmódba való bekapcsolódást, s a széles sportági paletta díjmentes kipróbálásának lehetőségét. A megjelenő sportágak között egyaránt ott vannak az olimpiai és nem olimpiai, a verseny vagy szabadidős sportágak, az egyénileg vagy csapatban gyakorolhatók, a vízi, szárazföldi, téli és nyári, outdoor vagy teremben űzhető sportok szinte mindegyike.
Pénteken az előre bejelentkezett oktatási csoportokat várják a szervezők (az óvodásoktól az általános iskolásokon át a középiskolásokig). A rendezvény kitűnő osztálykirándulás lehet, hiszen a megjelenő temérdek sportolási lehetőség megismerése, kipróbálása igazán hasznos, értékes és garantáltan élményt nyújtó egész napos program, ráadásul itt még belépődíjat sem kell fizetni! Pénteken 14 órától és szombaton egész nap – 9 és 17 óra között – az egyéni látogatók, családok vehetik birtokba a kőbányai Merkapt Sportközpontot (X., Maglódi út 12/a).
 
A felállított nagyszínpadon folyamatosan érdekes és látványos sportbemutatókat láthatnak az érdeklődők és a produkciók között a megjelenő neves sportszemélyiségekkel, olimpiai,  világ- és Európa-bajnokainkkal készített riportoknak is szem- és fültanúik lehetnek.
 
A szervezők a sporton túl, idén májusban is szeretnék hangsúlyozni a zenei, hangszeres nevelés fontosságát is, így a látogatók május 23-24-én a Nagy Sportágválasztó helyszínén a IV. Budapesti Nagy Hangszerválasztó részesei is lehetnek. A kulturális eseményen a Hangszeresek Országos Szövetségével és a Nemzeti Filharmonikusokkal együttműködve tematikus sátrakban ismerkedhetnek meg a hangszerekkel, és természetesen a Nagy Sportágválasztó elvei szerint, mindegyiket ki is próbálhatják, zenei szakemberek instruálása mellett.
Kell-e ennél értelmesebb, értékesebb gyerek(elő)napi program?
 
A fővárosi eseményen túl májusban is több regionális helyszínen lesz Nagy Sportágválasztó, a pontos helyszínekről és időpontokról a rendezvény honlapján kapható további információ (http://www.sportagvalaszto.hu/index.php?m=17213).
A XIV. Budapesti Nagy Sportágválasztóról és a IV. Budapesti Nagy Hangszerválasztóról további információ, illetve az oktatási intézmények számára jelentkezési lap a www.sportagvalaszto.hu oldalon érhető el.