Magyar pontszerzések Angliában, Németországban és Belgiumban

juhasz_roland.JPG

Az angol, a német és a belga bajnokságban pályára lépő válogatottjaink viszonylag sikeres hétvégét tudhatnak maguk között, mindannyian pontot szereztek csapatukkal.

Németországban Dárdai Pál és Torghelle Sándor is gólpasszal vette ki a részét csapata sikeréből, míg az élvonalbeli Hertha középpályása a Karlsruhe elleni 4-0-ás győzelemmel végződő mérkőzés során jegyzett asszisztot, addig a második ligás Augsburg csatára az Aachen ellen 3-1-re megnyert találkozón szolgálta ki társát. Torghelle teljesítménye már csak azért is figyelemre méltó, mert a támadó múlt heti orrcsonttörése után egy speciális maszkban lépett pályára. A Bundesligában a dortmundi Hajnal Tamás is győztes meccsen lépett pályára, ám az irányító ezúttal negatív hős volt, mert már a 38. percre összegyűjtött két sárga lapot a Mönchengladbach elleni találkozón. Csapata azonban tíz emberrel is legyőzte (2-1) újonc ellenfelét. A Hannover 1-1-es döntetlent ért el a Bielefeld ellen, Huszti Szabolcs 70 percet töltött a pályán.

Angliai légiósaink csapatai szintén kivétel nélkül pontot szereztek hétvégén. A Hull City 2-2-es döntetlent ért el a Liverpool otthonában, a vendégeknél Halmosi Péter a 66. percben lépett pályára. A Fulham színeiben szereplő Gera Zoltán egy gólnélküli mérkőzést játszott végig a Stoke otthonában. A Sunderland az utóbbi hetek gyengébb teljesítménye után ezúttal fölényes győzelmet aratott, 4-0-ra győzte le a West Bromwich Albiont, Fülöp Márton végigvédte a mérkőzést a győztes együttesben. A másodosztályban Tímár Krisztián kezdőként lépett pályára a Plymouth színeiben, együttese otthon ért el 1-1-es döntetlent a Queen’s Park Rangers ellen. Priskin Tamás csapata, a Watford a Coventryt fogadta, és 2-1-re diadalmaskodott, a magyar támadó végig a pályán volt.

Hollandiában Vermes Krisztián végigjátszotta a Sparta Rotterdam idegenbeli összecsapását a Heracles ellen, a védő csapata 2-1-es vereséget szenvedett. Dzsudzsák Balázs együttese, a címvédő PSV Eindhoven a kieső zónában tartózkodó Vitesse otthonában hagyott két pontot, a magyar támadó végigjátszotta az 1-1-re végződő mérkőzést. Babos Gábor csapata, a NEC Nijmegen a Willem II pályáján tudott 2-1-re nyerni, válogatottunk kapusa ezúttal is végigvédte a találkozót.

A belga élvonalban az Anderlecht magabiztosan, 3-0-ra verte idegenben a Roeselare együttesét, Juhász Roland végigjátszotta a mérkőzést.

Az olasz másodosztályban a Brescia 2-0-ra kikapott a Cittadella otthonában, Vass Ádám végigjátszotta a meccset. Az Avellino 1-1-es döntetlent ért el otthon a Salernitana ellen, Vaskó Tamás az utolsó percig a pályán volt, a hazaiak

www.mlsz.hu