Magyar – Román MMA rangadó az It"s Showtime Budapest 2010-en!

itsshowtime_2010_bp2_xlsport.jpg

Bár az It’s Showtime rendezvénysorozat atyja Simon Rutz korábban saját maga is elmondta, hogy rendezvényein főleg a K-1 rendszerű küzdelmek élveznek előnyt, azért egy-egy színvonalas MMA mérkőzés általában befér a rendezvényeire. Nagy szerencsénkre nem lesz ez Budapesten se másképpen, hiszen a hazai középsúly egyik éllovasa Halmi Viktor, a korábban Felföldi Szabolcs állkapcsát is eltörő Panin Mariussal csaphat majd össze!

Panin Marius:

A fiatal román harcos 2008-ban tűnt fel a magyar küzdősport életben, mikor is egy K-3 rendezvényen lépett a ketrecbe, a WFCA középsúlyú Európa bajnoki címéért. Marius 2002 óta rendszeresenpanin_marius.jpg nyeri a Görög-Római játékokat (kötöttfogású birkózás) valamint több MMA és K-1 mérkőzésen részt vett. 2007-ben A WAKO román bajnoka lett és lassan, de biztosan meg is érkezett hazánkba, hogy Felföldi Szabolcs orra elől elhalássza a WFCA kontinens bajnoki övét! Az ifjú harcos bátran állt oda hirigelni a hazai rajongók által jól ismert Felföldi Szabolccsal, akinek bizony meg is nehezítette a dolgát, hiszen egyik ütésével eltörte Felföldi állkapcsát. A mérkőzést végül Felföldi nyerte egy hátsó fojtással, de a bajnok saját elmondása szerint is komoly gondot okozhatott volna a sérülés!

Nem fogott meg az állkapcsomra kapott ütés, nem éreztem gondot.
– Lábra mentem, amikor érkezett a horog, vagy felütés, ezt most nem tudom pontosan megmondani. Kívülről talán úgy látszott, de nem rogytam meg, végeztem földön a melót. Akkor tudtam, hogy gond van, amikor az állammal hozzáértem a román sráchoz, s belém hasított a fájdalom. Csak az izmok és a szalagok tartották az állkapcsomat, úgy éreztem, ha nem zárom össze a számat, nyomban leesik az állam. – mesélt a találkozó részleteiről a monokli.com-nak Felföldi Szabolcs.

Halminak tehát vigyáznia kell a román fiú ütő erejével, hiszen a magyar harcos tapasztalta már hogy egy MMA mérkőzésen bármelyik ütés K.O. erejű lehet!

Halmi Viktor:

A 24 éves magyar harcos kétségkívül a második generációs magyahalmi_viktor.jpgr MMA harcosok egyik éllovasa. Halmi 2006-ban tűnt fel a Totalfighting Championship Amatőr MMA magyar bajnokságán, melyen három éven keresztül nem talált legyőzőre. Viktor is 2008-ban csöppent bele a nemzetközi MMA életbe, mikor is egy romániai nyolcas tornát nyert meg, bekerülve ezzel a kelet európai körforgásba! Nem sokkal később Viktor ismét Romániában lépett ketrecbe, ám  Rodrigo Mendes ellen egy taktikai hiba miatt belenézett egy karfeszítésbe! Több rangos hazai rendezvény után Viktor megkapta a lehetőséget Felföldi ellen, ám nem tudott élni vele. Viktor jól kezdte a mérkőzést, és le is ütötte tapasztalt ellenfelét, ám Felföldi megrázta magát és végül kiütötte az ifjú titánt! Viktor azóta több szép idegen és itthoni győzelem mellett csupán egy vereséget számlál. Viktor tavaly az It’s Showtime gálán egy háromszög fojtással verte Polgár Ádámot, és teljesítményével meggyőzte Simon Rutz-ot valamint Szeri Attilát arról, hogy az együttműködést fojtatni kell!  

Simon Rutz a harcosok mérkőzéseinek megtekintése után áldását adta a mérkőzésre, és szinte biztos hogy ezzel egy nagyszerű csatát láthat a budapesti közönség! A két harcos mind állva, mind a földön remek szórakozást fog nyújtani az MMA rajongóinak! 

A mérkőzés győztese kihívja Felföldi Szabolcsot revans mérkőzésre!
 
XLsport – forrás: www.xlfight.hu – Supras

 

itsshowtime_jegyrendeles_xlsport.jpg